Délibábkergetők és szabadságszeretők

Lackfi János néha színész, máskor műsorvezető, a Nagyvilág című világirodalmi folyóirat szerkesztője, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója, mégis leginkább felnőttek és gyerekek költője és írója. A József Attila-díjas "szófaragó" Milyenek a magyarok? címmel tartott előadást a Klauzál Házban. Adott volt tehát az első kérdésünk hozzá: milyenek a magyarok? - Ilyenek is, olyanok is, találékonyak és kocsmapulton siránkozók, dajdajozók és önbizalomhiányosak - válaszolta a Városházi Híradónak a költő. - Szerények, mint az ibolya, de robbanékony benzinfejűek, erőspistásak és patópálosak, délibábkergetők és szabadságszeretők, nagy kanok és sámlin gubbasztó papucsférj-Gedeon bácsik, kurucok és labancok, borosak és sörösök, egyszóval sokfélék. Ám azért ha görbe tükröt tartunk nekik, felnevetnek, és magukra ismernek. Milyenek a magyarok? című könyvemben próbáltam kőkemény humorral, ugyanakkor szeretettel szólni vágyainkról és kis marhaságainkról. Mert itt nem lehet élni, máshol meg nincsen számunkra hely, a balsors régen tép, mi meg egymást még régebben, hajdan nagyon tudtunk focizni, most meg nagyon tudunk emlékezni rá. És fontos (a könyvben ez is benne van), hogyan látnak bennünket kívülről mások, románok, kínaiak, svájciak. Csodálkozni fogunk!

- Kemény, kritikus humorral bánik velünk, illetve önmagával is a Milyenek a magyarok? című kötetekben. Ennek ellenére nagyon vártuk a folytatást.

- A 25 ezer példányban elfogyott első kötet és a tízezer felett járó második (Milyenek MÉG a magyarok?) után nem is jöhetett más tavaly decem-berben, mint a Három a magyar igazság rövid novellái. Ezekben ott az ország Blaha-aluljáróstul, helyszínelő rendőröstül, vörösboros kólát ivó Angyal Bandistul, BKV-hajú lányostul, mindenestül. Úgy tűnik, ezt is jó néven vette (vitte) a közönség. Nem erről a hajóról fogok nyugdíjba menni, de jön még egy zárókötet, a ráadás. A cím és a téma hétpecsétes titok.

- Az egyetemen kreatív írásra is okította a hallgatókat. Megtanítható az írás tudománya?

- Tizenhét évet tanítottam a Pázmányon, és most harmadik éve a Marczibányi téren van kreatívírás-tanfolyamom. Vajon a festés, zenélés, táncművészet tanítható? Kétely senkiben fel sem merül. Az írás kicsit mostohakölök ebben a sorban, ám ettől még rengeteg trükkje, árnyalata, íze, színe van. Minél többet gyakoroljuk, annál jobban megy. Mint bármely sport.

- Az irodalom, a színház fel tudja venni a versenyt az internettel és a televízióval?

- Természetesen nem. Mint ahogyan az internet és a film sem versenyezhet a könyvvel és a színházzal. Vajon a focista jobban teniszezik a triatlonversenyzőnél? És ki győz, ha ez pingpongozik, az meg gátfut? Más-más műfaj, más-más jelenlét, más-más kommunikációs forma. Egy biztos, aki belekóstol valamelyikbe, és igazi élményt kap, haraphatót, neki szólót, az akár hosszú távon is olvasóvá, színházlátogatóvá válhat. Nyitottá, és ez nem kevés.

- Öt gyermek édesapjaként mi a tapasztalata, kinek nehezebb a dolga: a szülőnek, a pedagógusnak vagy a gyereknek?

- Mindenkinek a saját terhe, a saját kabátja a nehezebb. A másokét könnyűnek látjuk. De jó lenne, ha szülő, pedagógus és gyerek megkönnyítenék egymás dolgát, nyíltan beszélhetnének! De mi inkább sumákolunk, titkolózunk sokszor. A szülő meg akarja óvni picinyét a hasznos csalódásoktól, bukásoktól. A pedagógus formálni akarja a gyermeket, aki szeretne formátlan maradni vagy más formává válni. A gyerek meg bízik ugyan bennünk, de sokszor lemond róla, hogy szülei és tanárai megérthetik őt. Amikor az idegenkedésen túllépünk, nézőpontot váltunk, azok az igazi nagy pillanatok.

(Tamás Angéla)