Ugrás a tartalomra

Boldog batyus bál Budafokon

2015. február 16. hétfő
Boldog batyus bál Budafokon

A Német Nemzetiségi Önkormányzat ismét teltházas farsangi batyus bált rendezett a Budafok-Tétény Baráti Körök Egyesülete Tóth József utcai székházában. A farsangolás több száz éves hagyomány már a svábok életében. Dr. Szirtes Edit, a bál főszervezője elmondta: a batyus bál elengedhetetlen kellékei a kényelmes cipők, a jókedv, a zenekar és a batyu. Az idei bálon százhúszan vettek részt, köztük Karsay Ferenc polgármester és Szabolcs Attila országgyűlési képviselő, akik párjukkal érkeztek az eseményre. Az est első produkcióját az Árpád Utcai Általános és Német Nemzetiségi Iskolából érkezett harminc diák adta elő. A gyerekek többméteres szalamandrának öltöztek be és így táncoltak a közönségnek. A szenzációs előadás után a Törökbálinti Harmonika Zenekar játszott. Az est fénypontja a jelmezverseny volt, ahol az Árpád iskola néhány pedagógusa ?“z, a nagy varázsló meséjéből elevenített meg szereplőket. A batyus bálra sokan érkeztek finomságokkal teli kosarakkal. A vacsora menüjén szerpelt a kolbásszal töltött karaj tört burgonyával és párolt káposztával, valamint a töltött jércemell is. A hajnal háromig tartó mulatozás talpalávalóját a Pilisvörösvárról érkezett Spatzen Zenekar szolgáltatta.

(Viszkocsil Dóra)