Ugrás a tartalomra

Történetek egy családi albumból

2015. január 27. kedd
Történetek egy családi albumból

2015. január 27-én kedden délután 15 órakor nyílt meg a ""Történetek egy családi albumból"" című kiállítás a Klauzál Házban.

A nemzetközi holokauszt-emléknapon a világ számtalan országában tartanak megemlékezéseket. A Klauzál Házban rendhagyó módon nem a zsidóság pusztulásáról, hanem életéről mutatnak be fotókat: a CENTROPA nemzetközi vándorkiállítás anyagával kívánnak lehetőséget biztosítani a kerület diákjainak és lakosságának az emlékezésre.

A kiállítás védnöke Németh Zoltán alpolgármester, aki köszöntőjében kiemelte: ""Az emberiség egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy tud emlékezni és emlékeztetni.""

A megnyitón beszédet mondott még Kenesei Marcell (CENTROPA), Hagai Mei-Zahav (az izraeli nagykövet helyettese) és Dmitri Tarakhovsky(az amerikai nagykövetség kulturális attaséja) is.

A kiállítás egész februárban (kivétel: február 5-8. és 19-22. között) megtekinthető a Klauzál Ház aulájában. Előzetes bejelentkezés alapján a Budai Nagy Antal Gimnázium diákjai biztosítanak idegenvezetést.


További információ:

Tóth-Vásárhelyi Éva

06-30-7360-260

tothvasarhelyi@gmail.com

www.centropa.org/hu


Kapcsolódó anyagok:

http://www.promontortv.hu/2015/02/04/tortenetek-egy-csaladi-albumbol-vandorkiallitas-a-klauzal-hazba...