Utolsó beszélgetés a Fekete Párduccal

Gyászol a sportvilág, miközben a futball legjobbjai Braziliában "szambáznak". A világbajnokság nyitómérkőzését még megérhette, másnap azonban eltávozott közölünk az Aranycsapat Fekete Párduca, Grosics Gyula, akinek szívét hatvan éven át nyomta egy híres-hírhedt meccs, a tragikus berni döntő emléke. A legendás kapust halála előtt nem sokkal, május végén kerestük meg a szomszédvárban, újbudai otthonában a közelgő futball-világbajnokság alkalmából. Ez a vele készült utolsó interjú.

A találkozás a hat évtizeddel ezelőtti ezüstmeccsre való emlékezéssé vált. Grosics Gyula lapunknak újra elmondta: a németek erőszakos játéka, agresszivitása és egy súlyos bírói tévedés is közrejátszott a világbajnoki döntő elvesztésében. A legendás kapus elárulta azt is, hogy a mostani világbajnokságon kiknek szurkol, de szóba került egy régi budafoki labdarúgó-mérkőzés is, még a negyvenes évek végéről.

Nagyon fulladok, nem tudom, mi lesz, de két infarktus és öt tüdőlyukadás után ugyan mit várhatok még? - fogadott minket Grosics Gyuszi bácsi, aki többször megállt pihenni, míg a kapuhoz ért. A fotelben ülve, amikor kifújta magát, nyomban a focira terelődött a szó.

- Nyomon követi a világ futballját?

- Nem nagyon. A Bajnokok Ligája-mérkőzéseket is csak elvétve néztem, de a döntőt természetesen nem hagyhattam ki. Jó meccs volt.

- Várja már a világbajnokságot? Melyik csapatnak szurkol?

- A brazilok játékát szeretem, titkon nekik szurkolok, szerintem a hazai pályán megnyerik a vébétrófeát. Persze ott vannak még az argentinok, az olaszok, a hollandok és a németek"Ś

- A legendás magyar-német döntő kísérti még hatvan év után?

- Szeretném elfelejteni, de mindennap eszembe jut, sőt gyakran álmodom róla. Életem legnagyobb balsikeréről van szó. Nemrég kaptam egy fotót egy német szurkolótól, ami azt igazolja, amit én mindig is hangoztattam, hogy a németek lépten-nyomon beletapostak a berni sárba. Különösen a szögletek és beívelések után tapostak meg, amikor földre kerültem, nem egyszer a hasamon kötöttek ki. Ezt írta a szurkoló a kép alá: "Ez a jelenet is mutatja, milyen felfogásban játszottak a németek." Az elvesztett döntő után másfél évtizeddel, amikor Németországban találkoztam az ellenfél játékosaival, az egyikük elárulta, a kapitányuk úgy küldte őket a pályára ellenünk, hogy elsősorban engem birkózzanak bele a fűbe! Meg is tették, ütöttek-vágtak.

- Ennek is köszönhető a máig fájó vereség? Ön szerint hány gólban volt benne?

- Soha nem az volt a téma a kínzó és érdemtelen vereség után, hányszor tapostak fűbe, hanem az, hogyan kaphattál "ilyen" gólt? Százezerszer visszajátszottam azóta a mérkőzést, bevallom, a harmadik gól egyértelműen az enyém volt, mert olyan latyak volt a kapum előtt, hogy az elrugaszkodáskor a támaszkodó lábam kicsúszott alólam. Ha egy másodperccel korábban sikerül az elrugaszkodásom, kivédem a lövést és akkor minden másként alakul. A meg nem adott Puskás-gólról nem is beszélve"Ś

- Azért őrzi az ezüstérmet?

- Nem, de nem is hiányzik. Az Aranycsapatnál, ha hiszi, ha nem, többünknek nincs meg, illetve nem is volt meg az ezüstérem, néhányunktól egyszerűen ellopták. (Ezt a még Csepelen élő, de méltatlanul elfeledett tizenkétszeres Tóth II. József is alátámasztotta, tőle is ellopták évekkel ezelőtt - a szerk.)

- Milyen emlékeket őriz Budafok-Tétényről? (Tereljük el a Fekete Párduc figyelmét a szomorú emléktől.)

- Természetesen sokszor megfordultam a kertes kerületben - ami mindig is tetszett nekem -, de inkább civilként, mint játékosként. Egyszer, a negyvenes évek végén MATEOSZ labdarúgóként léptem pályára a Budafok ellen. Ha jól emlékszem, a dombon volt egy szép pálya, ahol vagy hat-nyolcezer néző szurkolt, de a végeredményt ne kérdezze.

Beszélgetésünkkor még nem tudhattuk, hogy néhány hét múlva a Fekete Párductól végleg elbúcsúzunk. Isten nyugosztalja a Nemzet Sportolóját!

(Temesi László)