Negyven év kommunikáció, szeretettel
Nehéz lenne felsorolni azokat a magazinműsorokat, amelyeket szerkesztett, vezetett, a helyeket és eseményeket, ahol Kudlik Júlia pályafutása negyven éve alatt háziasszonyként vagy konferansziéként megfordult. A Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével kitüntetett televíziós 2001-ben ugyan nem önszántából, de elbúcsúzott a Magyar Televíziótól. Saját bevallása szerint tizenkét éve nem néz tévét, mert sokkal drágábbnak tartja az idejét annál, hogy olyan műsorokra fecsérelje, amelyek manapság futnak. Helyette járja az országot és a magyarlakta területeket, hogy felhívja az emberek figyelmét a szeretet és az egymásra való odafigyelés fontosságára. Ezen gondolatok jegyében született meg tavaly Szvorák Katalin Kossuth- és Liszt-díjas énekművésszel készített első lemeze is. Kudlik Júliával a Szeretettel című album bemutatója után beszélgettünk a Vojnovich-Huszár-villában, ahol elárulta azt is, miért kóstolt bele 2005-ben a politikába.
- Egy évig mindenesként dolgozott a televíziónál, majd egyszerre két helyre is felvételt nyert: a Színház- és Filmművészeti Főiskolára és az ELTE-re. Színésznek készült, mégis bölcsész lett. Miért?
- A televízióban ügyelőként, amolyan lóti-futiként dolgoztam, ezért mindenhová bejártam, mindenkivel találkoztam. Láttam, hogy a színészet milyen kőkemény, rettenetesen nehéz munka. Bizony megrettentem. Gondoltam, ha olyan nagyon tehetséges vagyok, úgyis felfedeznek, de miután ez a mai napig nem történt meg, a döntés engem igazolt.
- A diplomaszerzés közben először csak bemondóként, majd nem sokkal később már a Delta műsorvezetőjeként is láttuk a képernyőn.
- A munka mellett esti tagozatra jártam. Bármily hihetetlen, azért lettem bemondó, mert sokkal kényelmesebbnek tűnt, mint folyton rohangálni a krétával, a pohár vízzel és a kelléklistával. Harminckét plusz egy évig vezettem a tudományos híradót. Rengeteget tanultam belőle. Soha semmit nem ejtettem ki a számon, amiről nem tudtam, hogy mit jelent, ha valamit nem értettem a kapott szövegben, azt megkérdeztem vagy utánanéztem. Meggyőződésem, hogy az embereknek csak akkor lehet értelmesen beszélni valamiről, ha az, aki mondja, érti is, miről beszél. Ez a hitelesség egyik pillére.
- Megviselte a Magyar Televíziótól való elválás?
- Olyan emberi, etikai és szakmai sokkot kaptam, hogy csak azt tudtam: valami véget ért. Ezt a nézők felé és magamhoz is méltó módon kellett befejeznem. Van, amikor az élethez nélkülözhetetlen alázat és az emberi tartás, a büszkeség határai egymást súrolják. Ekkor dönteni kell. Meg kell tanulni elengedni azt, amin nem tudunk változtatni, és én ezt tettem. Életem egy korszaka lezárult, de a televízión kívül is van élet. Ha ez akkor nem történik meg, akkor ma nem beszélgetünk itt és most egy lemezbemutató kapcsán. Az elmúlt évek során öt éven át hallgattam teológiát, megtanultam gobelint szőni, csipkét verni, foltmunkát, azaz patchworkot készíteni, és rengeteget olvasok.
- Belekóstolt a politikai életbe is. Miért?
- 2005-ben felkértek a Nemzeti Konzultációs Testület szóvivőjének. Úgy gondoltam, ha negyven évig a kommunikáció volt a hivatásom, talán tudok abban segíteni, hogy ne csak halljuk, hanem értsük is meg egymást. Úgy éreztem, kötelességem elvállalni ezt a munkát. A megértés, illetve a meg nem értés azóta is foglalkoztat. Hosszú évek alatt így született meg Szvorák Katival készült közös munkánk gyümölcseként a Szeretettel című lemez - egy olyan világban, ahol nem szeretik a szeretetet.
Tamás Angéla
