Szétszakíttatás és újraegyesülés

Idén emlékezünk meg az I. világháború kitörésének 100. évfordulójáról. Nekünk, magyaroknak különösen tragikus ez az évforduló, mert a világháború következményeképpen veszítettük el az ország területének közel háromnegyedét és a lakosság kétharmadát. A soknemzetiségű monarchia felbomlott, helyét egymásra - és leginkább Magyarországra - acsarkodó nemzetállamok vették át. Az angolszász országok közömbössége és a franciák gyanakvása miatt csak Németország segítségében bízhatott a magyar vezetés az igazságtalan békediktátum átírása érdekében. Rövid, látszólagos siker után - 2,7 millió magyar és az általuk lakott terület tért vissza - szörnyű árat kellett fizetni: 1945-öt követően egyszer és mindenkorra elveszett a revízió lehetősége. A szocializmusnak nevezett kommunista idők alatt még az egykori ország nagyságának emlékét is igyekeztek kiirtani: ekkor nőttek fel azok a generációk, amelyek rácsodálkoznak, hogy milyen sokan tudnak magyarul Szlovákiában, és hogy Pozsonyt Bratislavának hívják.

Az egypárti diktatúra végnapjaiban, 1988-ban kiderült, hogy a kommunisták az emlékek eltörlésében is kudarcot szenvedtek: a romániai falurombolás elleni júniusi tüntetésen 70-80 ezren vettek részt a Hősök terén. A magyar Tőkés László püspök szinte egymagában vette fel a harcot Ceau??escu rendszerével, és személyes példája öntött lelket a magyarok és románok százezreibe, akik sikerre vitték a romániai forradalmat. A szolidaritás tömeges és spontán jelei, a Romániába segélyt szállító magyar konvojok mutatták, hogy a határon túli magyarokkal való összetartozás érzése túlélte a Trianon óta eltelt közel 70 évet.

A rendszerváltozás után e tekintetben zavaros évtizedek következtek. A magát lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének valló Antal Józsefet a balliberális kézben lévő sajtó azzal gyalázta, amivel csak tudta: a Horthy-korszak restaurációjának és a revizionizmusnak szándékával (ismerős a mából, ugye?) gyanúsították meg, ósdinak, anakronisztikusnak nevezték. Az idealizált "Európához" csatlakozni kívánó, a saját európaiságában bizonytalan magyar politikai elit nem kívánta bosszantani a nemzetiségi kérdésektől rettegő Brüsszelt. Gondosan kerülte a konfliktust, és csak ímmel-ámmal képviselte a határon kívül rekedtek érdekeit. ͍gy érkeztünk el a szégyenletes 2004. decemberi népszavazásig. A Gyurcsány-kormány hazug, az irigységre alapozó propagandája következtében nem gyűlt össze elegendő szavazat ahhoz, hogy a határon túli magyarok magyar állampolgárságot kaphassanak.