Mindig volt válasza a diákok mosolyára

Július utolsó napján köszön el a Kempelen Farkas Gimnázium igazgatói posztjától Bánky Judit, aki nemrégiben vette át az alsó- és középfokú oktatásban dolgozó pedagógusok legnagyobb állami elismerését, a Németh László-díjat.

- Több szakmai kitüntetése után a díjjal a gyermekek harmonikus személyiségformálásában végzett munkáját jutalmazták. Pedagógusként melyiket hogyan értékeli?

- Pedagógus az, aki szereti a gyerekeket, egyengeti az útjukat, és aki mindig ott van, amikor szükség van rá. Ha választanom kellene, mi volt fontosabb számomra, hogy jól tanítsam a matematikát, vagy napi 8-12 órát a gyerekek között legyek, az ő bajukat orvosoljam, vagy a mosolygásukra válaszoljak, akkor nekem a gyerekekkel való beszélgetés előrébbvaló volt, mint a matematika tanítása.

Úgy gondolom, lehet valaki rendes ember akkor is, ha nem tud bebizonyítani egy matematikai tételt, az emberi értékekkel azonban mindenkinek tisztában kell lennie.

- Közel négy évtizedet töltött el a pályán, ebből tizenöt évet igazgatóként. Mi a legnehezebb a pedagógus szakmában?

- Ez az a pálya, amelyik folyamatosan és a legtöbbet alakul. Amíg más területek működését törvények szabályozzák, addig az iskolában a világhoz kell idomulni. Negyven év alatt megváltoztak a szülők és megváltoztak a gyerekek. Ma nem úgy gondolkodik egy gyerek, nem úgy viselkedik, nem úgy öltözködik és nem az a fontos neki, mint korábban - de a szüleinek sem. Ha én jó pedagógus akarok lenni, akkor igazodnom kell a gyerekekhez: meg kell értenem őket, velük együtt kell fejlődnöm, ismernem kell az új divatot, a zenei ízlésüket, tudnom kell, mi fontos nekik. Abban is meg kell találnom a jót, amivel nem értek egyet, mert csak úgy lehet dolgozni, ha értem a gondolataikat. Egyre több mindennel nem értek egyet, de tudomásul kell vennem, hogy ma már más a fontos. Ez az én koromban már nagyon nehéz, ezért fárasztó is.

- Egyszerűbb ma matematikát tanítani?

- Igen. A matematika oktatása is sokat változott az évek során, de az alaptézisek most is ugyanazok. Jó matekórát bármikor tudok tartani, szeretem is. Mindig nagy örömmel alkalmazkodtam az új módszerekhez, mert a haladást tartottam fontosnak. A mai gyerekek azonban nem tudnak 45 percen át egy padban ülni és engem hallgatni. Nekik tevékenykedniük, felfedezniük kell, vagyis valamit mindig csinálniuk kell. Ezt nagyon szerettem és az utolsó percig jól is ment.

- Hogyan összegezné eddigi életútját?

- Nem érzem úgy, hogy lezárult az életpályám, el sem tudom képzelni, hogy mostantól már csak a kertet csinosítsam, bár ráférne. Továbbra is szeretnék dolgozni, de nem ennyit. Szerencsémre jó családba születtem, azt a pályát választottam, amelyet szerettem, és soha, egy percig sem bántam meg, hogy tanár lettem. Ha újrakezdeném, minden nehézsége ellenére újra ezt választanám.

(Tamás Angéla)