Ugrás a tartalomra

Aranykorban a Budafok Big Band

2015. február 25. szerda
Aranykorban a Budafok Big Band

A big band aranykoráról ki más is tarthat előadást, mint az aranykorát élő húszéves Budafok Big Band zenekar, amely szokásos évi sorozatát február elején kezdte meg. A zenekar idei első koncertjén pillanatok alatt feldobta a hallgatóit. Ez azért sem volt olyan nehéz, mert csupa vidám számot játszottak, big band stílusban. A 2006-tól futó sorozat a Jazz+Mi+Ti címet kapta, és azóta minden hónapban más előadással rukkolnak ki a Nádasdy Művészeti Iskolából verbuválódott zenészek, akik között vannak tanárok, diákok és volt diákok is. A húsz képzett muzsikust Puskás Csaba zenei igazgatóhelyettes fogja össze, aki nemcsak zenél a színpadon, de ízes, humoros kor- és zenemű-magyarázataival fűszerezi a színvonalas előadást. Ezekből sok mindent meg lehetett tudni a big band aranykoráról. Az egyórás műsor végén az is kiderült, hogy legközelebb március 20-án találkozhatunk a vidám csapattal a Klauzál Ház színháztermében, ahol Gershwin melódiái csendülnek fel. Az előadás két vendége Pecze Balázs trombitás és testvére, Pecze Zsófia énekes lesz.

(temesi)