Ugrás a tartalomra

Jubileumi kiállítás az ART-ÉR-rel

2014. május 23. péntek
Jubileumi kiállítás az ART-ÉR-rel

Köszöntők sorával nyílt meg a tízéves ART-ÉR Művészeti Egyesület kiállítása a Nagytétényi Kastélymúzeumban. A megnyitón a múzeum igazgatója, a 40. Budafok-Tétény Tavaszi Fesztivált szervező Klauzál Ház részéről Fogarasi Lajos és Herendi Péter mondott beszédet.

Tíz évvel ezelőtt tíz huszonkettedik kerületi fiatal művész megalapította az ART-ÉR Művészeti Egyesületet. Elnyerték az önkormányzat művészeti ösztöndíját, és ma már huszonöten vannak. Mindannyian művészeti egyetemet végeztek, ki a Képzőművészeti, ki az Iparművészeti Egyetemen tanult, van közöttük festő, szobrász, grafikus, keramikus, textiles, fotós, ötvös, forma- és üvegtervező. Hivatásukat életvitelszerűen gyakorolják, sokan emellett tanítanak is - összegezte röviden a tényeket megnyitóbeszédében Herendi Péter képzőművész, majd hozzátette, hogy az erő, amely összetartja e fiatal művészekből álló társaságot, a személyes kötődés. Mint mondta, négy házaspár alkotja a "kemény magot", ők munkájukon kívüli szabadidejüket is együtt töltik, a hétköznapokon is barátok, de a többiekkel is együtt gondolkodnak, közös kiállításokat és művésztelepeket szerveznek.

Hozzátette: régi álmuk vált valóra, amikor 2013-ban birtokba vehették a Záborszky kúriát, ahol kollektív műtermükben közösen alkothatnak.

Filotás Viktóriától, az egyesület elnökétől megtudtuk, hogy többen tanultak együtt az egyetemen, de sokan közülük már gyermekkorukban ismerték egymást, hiszen a kerületi Nádasdy Kálmán Művészeti Iskolában sajátították el a művészet alapjait, ahol kerületünk művészeitől, többek között Radóczy Máriától és ?“csay Károlytól is tanultak. A Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata, a Képző- és Iparművészeti Közalapítvány és a Savoyai Jenő Asztaltársaság által kiírt pályázatokon rendszeresen sikerrel vesznek részt, és ez nagyban hozzásegíti egyesületük tagjait, hogy eleget tegyenek a meghívásoknak, kiállításokat szervezzenek.

A művészeti közösség másik alapító tagja, Kaintz Regina elmondta, hogy jelenleg Zsámbékon, a Lámpás Galériában van még egy május végéig tartó kiállításuk. Terveik között említette az Art 911 Galériában és az őszi borfesztiválon való megjelenést, valamint egy katalógus kiadását is.

T. A.

Süti tájékoztató Süti beállítások Sütik törlése