Ugrás a tartalomra

Méltó síremlék Tóth Józsefnek

2014. május 12. hétfő
Méltó síremlék Tóth Józsefnek

A kortársaiszerint korát évtizedekkel megelőző magyar királyi tanfelügyelőemlékét mostantól méltósírhelyőrzi.ABudapesti Városvédő Egyesület Promontor-Tétény Munkacsoportjának vezetője, Bartos Mihály vetette fel még 2012-ben, hogy Tóth József halálának századik évfordulójárasíremléket állítsanakarossz állapotúhantra. Szabolcs Attila polgármester támogatta a kezdeményezést.Május 9-én református szertartással áldották meg az új síremléket.


Garbóci László helytörténész, Budafok-Tétény díszpolgára felelevenítette Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye királyi tanfelügyelőjének élettörténetét. Tóth József életének fő munkája majdnem harminc éven keresztül a Buda és Pest környéki települések tanulóifjúságának nevelése, oktatása volt. Budafokhoz különösen kötődött, sokat tett a településért, amely meg is becsülte őt. Iskolák alapítására tett javaslatot, sőt személyesen el is járt az ügyben a miniszternél, a várostól ajándékba kapott telkét református templom építése céljára ajánlotta fel azzal a kikötéssel, hogy ha elkészül az új templom a városközpontban, akkor oktatási célokra is használják fel az ingatlant. 1893-ban az addigi Diófa utcát, ami a kőbányai hegyről vezetett le a Dunához, Tóth Józsefről nevezték el. Budapesten máig ez az egyetlen róla elnevezett útszakasz.

Szabolcs Attila ünnepi beszédében kiemelte: mivel Tóth József Budafokon kívül Kispest és Újpest díszpolgára is, megkeresték az ottani önkormányzatokat, végül a síremléket Újpest és Budafok-Tétény közösen állíttatta.

A sír felszentelését Nagy Péter, a Budafoki Református Egyházközség lelkésze többek között e szavak kíséretében végezte: "Legyen ez a síremlék a hálaadásés a nemzeti emlékezés helye."

Aszertartást követőkoszorúzáson Budafok-TétényésÚjpestközéleti szereplői, a Budafoki Református Egyházközséglelkésze, rokonok, dédunkák, ükunokák, valamint civilekhelyezték el az emlékezés virágaitGyőrffy Gergely hegedűjátéka közbenTóth József új síremlékénél.

Azavatásonmegjelentek Szabolcs Attila, Budafok-Tétény polgármestere, országgyűlési képviselő, Karsay Ferenc alpolgármester, Kassai Endre az Újpesti Önkormányzat Emberi Erőforrások Hivatalának vezetője, Tóth József és felesége, Vojacsek Adél dédunokái, rokonai, Harsányi Andrea, a Fiumei úti Sírkert vezetője és Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke is.

"Akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok" -hangzott el Promotor tanítójának emlékhelyén.

Kántor Klaudia

Süti tájékoztató Süti beállítások Sütik törlése