Ugrás a tartalomra

Állampolgársági eskü Budafok-Tétényben

2014. november 12. szerda
Ismét húsz új magyar állampolgár tette le az esküt
Állampolgársági eskü  Budafok-Tétényben

Október 28-án húsz fő vehette át Budafok-Tétény Budapest XXII. kerületi Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében állampolgársági okmányát, miután Magyarország köztársasági elnöke kérelmükre engedélyezte honosításukat.

Az ünnepségen Németh Zoltán alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd Sági Dóra népdalénekes erdélyi népdalokat adott elő. Az állampolgársági eskü szövegét a résztvevők együttesen mondták el, majd közösen elénekelték a Himnuszt. Hazánk új állampolgárai Bányai Gábor Bertalan keramikus emlékérmét vehették át Németh Zoltántól a hivatalos állampolgársági okiratok mellett. Az új állampolgárok egyszerre mondták el az eskü szövegét: "... esküszöm, hogy Magyarországot hazámnak tekintem. Magyarországnak hű állampolgára leszek, Alaptörvényét és a jogszabályokat tiszteletben tartom és megtartom. Hazámat erőmhöz mérten megvédem, képességeimnek megfelelően szolgálom. Isten engem úgy segéljen!"

(VH)