Ugrás a tartalomra

Egy szebb és élhetőbb kerületért

2015. február 11. szerda
ÁLLÁSPONT - Zugmann Péter alpolgármester
Egy szebb  és élhetőbb  kerületért














A készülő 2015-ös kerületi költségvetés kapcsán a tervezett közterületi fejlesztések számíthatnak nagy érdeklődésre a lakosság részéről. Hiszen ha valaki kilép az otthonából, máris azzal szembesül, mennyire vigyáznak környezetükre lakótársai, és mit tud tenni az önkormányzat a minél szebb és élhetőbb kerületért.

A legnagyobb és legfontosabb munka a jelenleg is folyó csatornázás. Mintegy 37 kilométer új csatornát fektet le a beruházó Enviroduna a fővárosi önkormányzat megbízásából. Ezzel végre megnyílik a lehetőség, hogy a kerületből az eddig a csatorna hiánya miatt nem burkolható utcákat is leaszfaltoztathassuk. Idén nyolc utca kerül sorra a tervek szerint.

A lakótelepek lakossága a megépítés óta már többször is kicserélődött. Változtak az életkörülmények, sokkal több az autó, változott a használat módja. Ezért mind a Rózsakerti lakótelepen, mind a Kísérleti lakótelepen újra át kell gondolni a zöldfelületek rendszerét, a közlekedőutak helyét, a bölcsődék, óvodák megközelítését, a parkolást. Ezért elindítottuk a tervezést, amihez a lakók javaslatait, igényeit is várjuk.

Útfenntartásra - ebbe beletartozik például a kátyúzás, a földutak karbantartása, a járdák javítása, de az illegális hulladék elszállítása is - idén 150 millió forintot tervezünk. Az utak, járdák, támfalak, parkolók felújítására 357 millió fog jutni. Ezt a hatalmas összeget úgy igyekszünk elkölteni, hogy a kerület minden részén érzékelhető javulás legyen. Parkfenntartásra, a játszóterek karbantartására, felújítására, a fasorok karbantartására, növényvédelemre összesen 202 millió forintot szánunk. Új szolgáltatás lesz az egyre forróbb nyarakra tekintettel, hogy úgynevezett párakapukat állítunk fel a legforgalmasabb helyeken.

Tovább folytatódik faültetési és virágosítási programunk is. Ez utóbbi a kerületi önkormányzat és a lakosság együttműködésének régóta működő jó példája. Kérem, idén is figyeljék a Budafokteteny.hu honlapot, ahol közzétesszük majd a virágok igénylésének módját és időpontját.

Fontos, hogy a már elért eredményeket meg tudjuk őrizni. A rendőrség közterületi jelenlétét 12 millió forinttal támogatjuk, és a saját közterület-felügyeletünket is bővítjük. A csapat új vezetője, Szőke Mihály nagy gyakorlattal rendelkezik, és kiforrott elképzelésekkel kezdett munkához. Javítani szeretnénk a polgármesteri hivatal és a lakosság kapcsolatát is. Olyan okostelefonos alkalmazást tervezünk, amellyel gyorsan és egyszerűen be lehet jelenteni például kátyúkat, illegális hulladéklerakásokat vagy parlagfüves területeket.