Az igazság többoldalú, bonyolult dolog
Az október elején bemutatott Az olaszliszkai című darab rendezője, Máté Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész tart előadóestet a Klauzál-házban október 28-án. A budapesti Katona József Színház újraválasztott igazgatójával a Katonáról és a színház feladatáról beszélgettünk.
– Milyen kapcsolat fűzi Zsámbéki Gáborhoz?
– Kaposváron éppen váltottuk egymást, de a Katonában közel huszonöt éven át együtt dolgoztunk. Megtiszteltetésnek vettem, hogy részt vehetek abban a munkában, azokban az elképzelésekben, amelyek az ő irányítása alatt folytak. Ő nemcsak igazgatója, vezetője volt a színháznak, hanem maga volt a Katona József Színház. 1987-ben szerződtem ide színésznek, majd 2001-től főrendező voltam a színházban, és nagyon sokat tanultam Zsámbékitól. Bonyolult és gazdag művészi viszonyunk volt és van a mai napig. Színésze voltam, és amikor rendez engem, ma is az vagyok.
– Szükségét érezte annak, hogy valamiben változtasson?
– Ő olyan társulatformáló személyiség, aki alapvetően mindent meghatároz egy színházban, így amikor átvettem tőle a teátrum vezetését, azokon a művészi elveken, amelyek a keze alatt formálódtak, nem változtattam. Egy dologban azonban fontosnak tartottam, hogy szemléletet váltsunk. Korábban azt vallottuk, hogy elég a jó társulat, mert akkor jön a közönség. Ez korábban így is volt, de manapság a nézőket be kell vonzani az előadásokra még akkor is, ha abban a régi hitben ringatjuk magunkat, hogy ez a legjobb magyarországi társulat. Minden színháznak meg kell keresnie és ki kell nevelnie a közönségét, a Katonának is.
– Budapest belvárosában sétálva ezért látjuk úton-útfélen a katonás színészek portréit?
– Nem, mert ez most van, nem öt éve. A kommunikációs vezetőnk újfajta kampánya ez, amelynek üzenete, hogy van Budapesten egy színház, ahol ilyen nagyszerű művészek ennyire fontosnak tartják, hogy társulatban dolgozzanak. Nem sokan válnak meg a színháztól, bár néha némelyik színész elkívánkozik. De aki elmegy és kipróbálja magát máshol, többnyire visszavágyik, mert rádöbben, hogy itthon a legjobb.
– A sajtó részéről mindig ilyen nagyfokú figyelem kísérte bemutatóikat, mint Az olaszliszkai című darab, vagyis az olaszliszkai gyilkosságról is szóló előadás októberi premierjét?
– Ilyen típusú érdeklődés még nem volt, olyan meg végképp nem fordult elő, mióta színész vagyok, hogy egy napilap címlapján színházi kritika jelenjen meg.
– Milyen reményeket fűz ahhoz, hogy a darab bemutatásával változik az emberek, legalábbis a színházlátogatók szemlélete?
– Meggyőződésem, hogy a nézőkben nyomot hagy a darab. Lehet, hogy az előadásról is beszélgetni fognak, de az abban felmerülő társadalmi kérdésekről és problémákról biztosan. Úgy érzem, ennek talán lehet valamilyen haszna.
– Feladata a színháznak, hogy aktuális társadalmi kérdéseket boncolgasson?
– A klasszikus darabok is foglalkoznak az égető társadalmi problémákkal, csak rejtetten, Az olaszliszkai viszont nyíltan hívja fel a figyelmet a visszásságokra. A színpadon az ember az igazságot keresi, az igazság azonban többoldalú, bonyolult dolog. Van erre érdeklődés, és engem is ez izgat. A valóságnak ez a szelete jobban érdekel, mint más, illetve főleg ez érdekel, és miután van rá fogadókészség, bolond lennék nem ezt csinálni. (Tamás Angéla)
