Ugrás a tartalomra

Az önkormányzati választás eredményei

2019. október 14. hétfő
A 2019. október 13-i helyi önkormányzati választás eredménye alapján továbbra is Karsay Ferenc fogja vezetni a kerületet, aki így második ciklusát kezdi polgármesterként. A képviselő-testületben öt kormánypárti, tizenegy ellenzéki, valamint egy civil szervezet képviselője foglal majd helyet.
Az önkormányzati választás eredményei

Közel 55 százalékos részvétel mellett döntöttek a budafok-tétényiek a kerület vezetéséről október 13-án. A közel 24 ezer választópolgár Karsay Ferencet, a Fidesz-KDNP jelöltjét hatalmazta fel a kerület vezetésére a szavazatok 48,15%-ával. Havasi Gábor, a Momentum Mozgalom-Demokratikus Koalíció-Magyar Szocialista Párt-Párbeszéd Magyarországért Párt-Lehet Más a Politika közös jelöltje a szavazatok 46,82%-ával a második helyen végzett. A Budafok-Tétény Baráti Körök Egyesületének polgármester-jelöltje, Iván János az érvényes szavazatok 5,03%-át kapta. 

A képviselő-testületet 5 Fidesz-KDNP-s, 11 ellenzéki és 1 civil szervezet képviselője alkotja majd. 

Egyéni képviselők:

  1. számú egyéni választókerület: Jurás László (Momentum Mozgalom-Demokratikus Koalíció-Magyar Szocialista Párt-Párbeszéd Magyarországért Párt-Lehet Más a Politika-Budafok-Tétény Általános Ipartestület, Vállalkozók Szövetsége-Közösség Dél-Budáért Egyesület)

  2. számú egyéni választókerület: Németh Zoltán (Fidesz-Magyar Polgári Szövetség-Kereszténydemokrata Néppárt)

  3. számú egyéni választókerület: Daróczi Károly (Momentum Mozgalom-Demokratikus Koalíció-Magyar Szocialista Párt-Párbeszéd Magyarországért Párt-Lehet Más a Politika-Budafok-Tétény Általános Ipartestület, Vállalkozók Szövetsége-Közösség Dél-Budáért Egyesület)

  4. számú egyéni választókerület: Perlai Zoltán (Momentum Mozgalom-Demokratikus Koalíció-Magyar Szocialista Párt-Párbeszéd Magyarországért Párt-Lehet Más a Politika-Budafok-Tétény Általános Ipartestület, Vállalkozók Szövetsége-Közösség Dél-Budáért Egyesület)

  5. számú egyéni választókerület: Kerekes Gábor (Momentum Mozgalom-Demokratikus Koalíció-Magyar Szocialista Párt-Párbeszéd Magyarországért Párt-Lehet Más a Politika-Budafok-Tétény Általános Ipartestület, Vállalkozók Szövetsége-Közösség Dél-Budáért Egyesület)

  6. számú egyéni választókerület: Tóth Endre (Momentum Mozgalom-Demokratikus Koalíció-Magyar Szocialista Párt-Párbeszéd Magyarországért Párt-Lehet Más a Politika-Budafok-Tétény Általános Ipartestület, Vállalkozók Szövetsége-Közösség Dél-Budáért Egyesület)

  7. számú egyéni választókerület: Dr. Somos Iván András (Momentum Mozgalom-Demokratikus Koalíció-Magyar Szocialista Párt-Párbeszéd Magyarországért Párt-Lehet Más a Politika-Budafok-Tétény Általános Ipartestület, Vállalkozók Szövetsége-Közösség Dél-Budáért Egyesület)

  8. számú egyéni választókerület: Nádor Iván (Momentum Mozgalom-Demokratikus Koalíció-Magyar Szocialista Párt-Párbeszéd Magyarországért Párt-Lehet Más a Politika-Budafok-Tétény Általános Ipartestület, Vállalkozók Szövetsége-Közösség Dél-Budáért Egyesület)

  9. számú egyéni választókerület: Kovács István (Momentum Mozgalom-Demokratikus Koalíció-Magyar Szocialista Párt-Párbeszéd Magyarországért Párt-Lehet Más a Politika-Budafok-Tétény Általános Ipartestület, Vállalkozók Szövetsége-Közösség Dél-Budáért Egyesület)

  10. számú egyéni választókerület: Kóber György (Momentum Mozgalom-Demokratikus Koalíció-Magyar Szocialista Párt-Párbeszéd Magyarországért Párt-Lehet Más a Politika-Budafok-Tétény Általános Ipartestület, Vállalkozók Szövetsége-Közösség Dél-Budáért Egyesület)

  11. számú egyéni választókerület: Dr. Staudt Máté (Momentum Mozgalom-Jobbik Magyarországért Mozgalom- Lehet Más a Politika-Közösség Dél-Budáért Egyesület-Budafok-Tétény Általános Ipartestület, Vállalkozók Szövetsége)

  12. számú egyéni választókerület: Karsay Ferenc (Fidesz-Magyar Polgári Szövetség-Kereszténydemokrata Néppárt)

Kompenzációs listáról a testületbe jutott képviselők: 

Havasi Gábor (Momentum Mozgalom-Demokratikus Koalíció-Magyar Szocialista Párt-Párbeszéd Magyarországért Párt-Lehet Más a Politika-Budafok-Tétény Általános Ipartestület, Vállalkozók Szövetsége-Közösség Dél-Budáért Egyesület)

Krieger Krisztina (Fidesz-Magyar Polgári Szövetség-Kereszténydemokrata Néppárt)

Szepesfalvy Anna (Fidesz-Magyar Polgári Szövetség-Kereszténydemokrata Néppárt) 

Vizi Sándor (Budafok-Tétény Baráti Körök Egyesülete)

Zugmann Péter (Fidesz-Magyar Polgári Szövetség-Kereszténydemokrata Néppárt)

Az önkormányzati választások eredménye egyelőre nem jogerős. 

Forrás: valasztas.hu