Ugrás a tartalomra

Azt szeretnénk, hogy a családok jöjjenek! – mondta Budafok-Tétény polgármestere a hétvégi budafoki borfesztivállal kapcsolatban az ATV vendégeként

2017. augusztus 31. csütörtök
„Családbarát fesztivál – az a célunk, hogy mindinkább azzá váljon a rendezvényünk, évről évre olyan helyszínekkel, programokkal bővítjük a kínálatot, ahová a család egésze bátran eljöhet” – mondta a Reggeli Start Pluszban a polgármester.
Azt szeretnénk, hogy a családok jöjjenek! – mondta Budafok-Tétény polgármestere a hétvégi budafoki borfesztivállal kapcsolatban az ATV vendégeként

A bor, a kulturált borfogyasztás az egyetemes kultúra része – ez is fontos üzenete a fesztiválnak, hangsúlyozta Karsay Ferenc, aki Ruby Harlem énekesével, Iván Szandrával közösen volt a reggeli televíziós műsor vendége.

A Ruby Harlem a Budafoki Pincejárat tehetségkutató versenyének egyik nyertes zenekara, ők is fellépői lesznek a hétvégi budafoki borfesztiválnak. A polgármester kiemelte, az idei fesztiválon már félóránként induló Pincejárat buszaival is el lehet jutni Budapest belvárosából Budafokra, a főváros Bornegyedébe. Mindenkit szeretettel várunk, több mint 40 fellépő, 15-nél is több borászat, pincészet, 100 km-nél is hosszabb, egyedülálló pincerendszer – mindez kitárulkozik a hétvégén a fesztiválozó közönség előtt. A programok ingyenesek! – tette hozzá Karsay Ferenc. A Ruby Harlem zenekarral kapcsolatban úgy fogalmazott, megtiszteltetés számunkra, a kerületnek, hogy az önkormányzat által támogatott tehetségkutatón olyanok is fontosnak tartották a részvételt, akik egyébként a szakmai előéletük, sikereik alapján már jóval túl vannak ezen a szinten – mondta a polgármester.  

A Ruby Harlem énekes-zenekarvezetője, Iván Szandra azt hangsúlyozta, rendkívüli megtiszteltetés a budafoki borfesztiválon fellépni. A rajongóinknak lehetősége van egy ilyen különleges környezetben, helyszínen is a kedvenc zenéjét hallgatni, jó borokat kóstolva – mondta az ATV Reggeli Start Plusz című műsorának vendégeként Iván Szandra.

A beszélgetés itt megtekinthető.

Azt szeretnénk, hogy a családok jöjjenek! – mondta Budafok-Tétény polgármestere a hétvégi budafoki borfesztivállal kapcsolatban az ATV vendégeként