Ugrás a tartalomra

Baleset-megelőző vágányjavítás Budafokon

2016. július 05. kedd
A Városház téren folyamatosan fennállt a járművek kisiklásának kockázata. Lakossági fórum lesz a későbbi felújításokról
Baleset-megelőző vágányjavítás Budafokon

Budafok belvárosának lakói és a környéken közlekedők az utóbbi napokban megtapasztalhatták, hogy munkagépek foglalták el a Városház téri villamos-végállomást. Sokan – a közösségi portálokon és másutt megjelenő vélemények szerint – ebből arra a következtetésre jutottak, hogy elkezdődhettek a térség felújítását, átalakítását célzó fővárosi fejlesztési program első lépései. Az önkormányzat, a BKV és a BKK tájékoztatása szerint azonban egyelőre másról van szó.

A Városház téri villamos-végállomáson a vágányhálózat állapota ugyanis kritikussá vált, folyamatosan fennáll a járművek kisiklásának kockázata. A balesetek megelőzése érdekében ezért még a későbbre tervezett komplex felújítás előtt be kell avatkoznia a közlekedési vállalatnak, és el kell végeznie a vágányok legszükségesebb javításait. Ettől függetlenül a későbbi felújítás során várhatóan teljesen új végállomási vágányképet alakítanak ki, így most kizárólag a biztonságos közlekedés fenntartásához minimálisan szükséges javítási feladat lehetséges műszaki megoldásait valósítják meg – tudtuk meg a BKV Zrt.-től. 

A társaság közlése szerint, a gazdasági és műszaki szempontokat figyelembe véve, félváltócserékkel váltják ki a kettős vágánykapcsolatot, és úgynevezett nagypaneles felépítményre építik át a folyóvágányt. A javítás során új anyagokat építenek be, amelyek nagy része később, a komplex felújítási munka során visszanyerhető lesz.

A javítás után a vágány a budai fonódó közlekedés kialakított rendje szerint megnövekedett forgalom lebonyolítására is alkalmas lesz a téren tervezett rekonstrukciós munkákig.
Az önkormányzat lapunknak úgy nyilatkozott: eredetileg a Városház tér és környékének a felújítása az Európai Unió által finanszírozott budai fonódó villamoshálózattal együtt készült volna el. Demszky Gábor főpolgármestersége alatt azonban sajnos kikerültünk a tervből.

A főváros új vezetése ezért most már nem tudja uniós forrásból megépíteni ezt a részt, csak saját forrásból. A BKK 2013-ban 2015-re ígérte a felújítást. Az engedélyezési tervet a BKK most készítteti, ez tartalmazza a környék teljes közlekedési megújulását, a kereszteződések, gyalogátkelőhelyek és a közlekedési lámpák helyének megtervezését, a zöldfelületek növelését, a busz- és villamosmegálló balesetveszélyességének megszüntetését, a Városház téri buszmegálló kiszélesítését, a Kossuth Lajos és a Mária Terézia utca forgalmi rendjének felülvizsgálatát, ami lehetővé teszi a helyiek igénye alapján a sétálóutca kialakítását, vagy a jelenlegi állapot fenntartását.

Megtervezik a 47-es villamos XXII. kerületi megállóinak akadálymentesítését, hogy alacsony padlós villamosok közlekedésére is alkalmasak legyenek. A tervek tartalmazzák a Tóth József utcai kereszteződés megújítását, és vizsgálják a Nagytétényi úti forgalom 6-os útra terelését a belváros tehermentesítése érdekében.

Ugyanakkor a vágányok állapota is évek óta nagyon rossz, a javítás halaszthatatlan. A kerületi önkormányzat korábban szerette volna elérni, hogy mielőbb kerüljön sor az egyébként is tervezett felújításra, így egyszerre lehetett volna elvégezni a munkálatokat. Mivel a Városház tér és környékének felújítása az eredeti tervekhez képest késik, most már felelőtlenség volna a balesetveszélyes helyzetet tovább fenntartani. Ezért a BKV úgy döntött, hogy most elvégezteti a biztonságos közlekedés fenntartásához minimálisan szükséges javítási feladatokat.

A következő időszak feladata a felújítási tervek társadalmi egyeztetése (ez lakossági fórumon megtörténik), majd véglegesítése és engedélyeztetése. Ezt követi majd a pénzügyi lehetőségek függvényében – valószínűleg jövőre – a közbeszerzési pályázat kiírása, és azután lehet elkezdeni a beruházást. Addig viszont nem lehetett volna a jelenlegi pályán fenntartani a villamosközlekedést.

A BKK-tól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a korábban készült, lakossági fórumon is ismertetett tanulmánytervek nyomán a Kossuth Lajos utca–Mária Terézia utca–Városház tér megújításáról szóló nagyberuházás kiviteli tervei most készülnek a BKK Zrt. megbízásából a Főmtervnél. A tervezés tehát megkezdődött, és kiterjed a 47 villamos-vonal négy kerületi villamosmegállójának alacsony padlós villamosok fogadására alkalmas akadálymentesítésére, beleértve a végállomást is. Ennek megfelelően Budafok Belváros két fő közlekedési útját is kiviteliterv-szinten kezelik a Tóth József utcától a Savoyai térig, illetve a villamoselágazásig. A Tóth József utcai körforgalom kiviteli tervei is elkészülnek.
2017 januárjáig kell megszerezniük az összes engedélyt az elkészült tervekre, azután kezdődhet minden, a megvalósulást szolgáló munka.

A BKK  a Városház téri fejlesztésről hamarosan lakossági fórumot is tart a kerületben. A fórum időpontja 2016. augusztus 4., csütörtök 17 óra, helyszíne a Városháza díszterme.
A kerület legfontosabb terének, a leromlott állapotú Városház térnek és környékének a rendezése régóta húzódó feladat. A fejlesztéshez szükséges tervek elkészíttetése a Fővárosi Közgyűlés döntése alapján a BKK Zrt. feladata, amihez fejlesztési megállapodás keretében forrást is biztosított a főváros. A fejlesztés illeszkedik „A budai fonódó villamosközlekedés megteremtése”, illetve a „Budapesti villamos- és trolibusz-járműfejlesztés” projekthez, melynek célja, hogy a jelenleg széttagolt budai villamosvonalak ismét egységes hálózatot alkossanak: új, átszállásmentes kapcsolatok jöjjenek létre Észak-, Közép- és Dél-Buda között. A Városház téri villamos-végállomás átépítésével a mozgáskorlátozottak lehetőségei is javulnak, lehetővé válik az alacsony padlós villamosszerelvények közlekedése. (VH)

Kapcsolódó anyagok:

http://www.budafokteteny.hu/hir/lakossagi-forumot-tart-a-bkk-budafok-teteny-varoshaz-teri-fejleszteserol

http://www.budafokteteny.hu/hir/utlezaras-a-varoshaz-teren