Ugrás a tartalomra

Bemutatkoztak a kerületi tehetségek

2022. december 06. kedd
Táncosok, muzsikusok, óriás rajzok, színjátszók, kosarasok és fényfestés
Bemutatkoztak a kerületi tehetségek

Tehetségnap címmel tartott változatos és sokszereplős programot a Klauzál Ház november 19-én. Az első alkalommal megrendezett eseményen a művelődési központ igazgatója, Gazdik István köszöntötte a megjelenteket, majd Németh Zoltán alpolgármester mondott megnyitóbeszédet.

A kamarateremben a Fleck Annamária által vezetett Cool Dance School tánciskola látványos hip-hop bemutatója után a Család- és Gyermekjóléti Központ két munkahelyi tehetségét ismerhettük meg. Hadzipanajotidu Mária görög táncházat tartott, míg a Családok Átmeneti Otthona munkatársa, a szép hangú Balog Kitti nagy sikert aratva elénekelte Tina Turner Simply the best című dalát.

A művészeti iskola táncháza is népszerű volt a látogatók körében, de érdeklődést váltott ki Kertész Dóra és Lipcsei Szilvia vonós, Mayer László fafúvós és Szabó János rézfúvós hangszerbemutatója is. Ebben a teremben, ahol az asztalokon az ovisok pályázata készült, óriási rajzai kaptak helyet, sok gyerek vett részt Sarkadi Petra és Sziráki Katalin workshopján, amelyen a művésztanárok irányításával agyagoztak és rajzoltak. A rózsakerti iskola színészpalántái a József és a fáraó című előadással lepték meg a közönséget, mielőtt sor került volna a Klauzál Gitár Band és a Semmi zenekar koncertjére.

A Klauzál Ház aulájában is zajlott az élet. A rajzpályázatokra beérkezett, díjazott munkákat, a tavalyi fotó- és kisfilmpályázatra beküldött alkotásokat kivetítőn vagy televízión keresztül nézhették meg a látogatók, de néhány mű „élőben” is megjelent, a Nádasdy művészeti iskola például paravánokon állította ki a festményeket és grafikákat. A kosárlabdások mini kosárpalánkot, a kézilabdások kiskaput hoztak magukkal a BMTE-pályáról, hogy a vendégekkel együtt dobálhassanak kosárba, illetve kapura. A gyerekeket a Kossuth-os játszósarok, valamint Gévai Csilla és Koródi Eszter társasjátékai várták, többek között a Ki nevet a végén Budafokon és Nagytétényben című is.

Eközben a földszinti termekben szintén jó hangulat uralkodott. A Forma Mozgásstúdió (vezetője: Fejes Erika) és a mazsorettek (vezetőjük: Szikszai Fanni) bemutatóórát tartottak, egy másik helyiségben a rózsakerti iskola pedagógusai 3D-ben nyomtattak (Horváthné Tóth Gabriella), a Kokas-módszert ismertették (Borbély Zsuzsanna és Illyésné Gaál Cecília), és „Demjén 100-Rózsakert 10” címmel előadást tartottak (Ábrahám Angéla), valamint itt hallhattunk az asztrofotózásról is (Majzik Lionel).
Érdekes volt a kerekasztal-beszélgetés, amelyen két sportösztöndíjas fiatal, Bauer Blanka, valamint Zimonyi Barna osztotta meg gondolatait, és óriási sikert aratott a Budafoki Fotóklub portrékészítés programja is, különösen, hogy a háttérben fényfestéssel „játszottak” a klub tagjai.

Tamás Angéla