Ugrás a tartalomra

Beszélsz te növényül?

2020. augusztus 03. hétfő
Gyerekeknek írt ismeretterjesztő kötetet Szigeti Zoltán
Beszélsz te növényül?

Az emberek többsége csak gyönyörködik a növényekben, beszippantja finom illatukat, termeszti vagy lakását díszíti azokkal. Sokan tudják, milyen fontos életükhöz a fény és a víz, de arra kevesen gondolnak, vajon „beszélnek-e” egymással, vagy csak csendesen, jelzések nélkül növekednek, fejlődnek.

Beszélsz te növényül?Szigeti Zoltán, az ELTE nyugalmazott egyetemi tanára, aki csaknem fél évszázadon át kutatta és hallgatóinak oktatta a zöld növények életének legfontosabb jelenségeit, a Beszélsz te növényül? című, gyermekeknek szánt könyvében azonban leleplezi „őket”.

– A tudományos közleményeken kívül több egyetemi jegyzetet is írt, és tankönyvek szerzője volt, de a 8–14 éves korosztály kezébe eddig még nem adott olvasnivalót.

– Az emberek más élőlényeket általában jobban kedvelnek, mint a növényeket, pedig életünkhöz szorosan hozzátartoznak, a környezet alakításában pedig nélkülözhetetlenek. Ezért fontosnak tartom, hogy a gyerekek minél kisebb korban megismerjék, megértsék a növények szerepét a földi életben, és megtanulják az élő természet részeként óvni. A kötetbe azokat az írásaimat rendeztem csokorba, amelyek korábban megjelentek a „kíváncsi gyerekek folyóiratában”, a Szitakötő című periodikában.

– Milyen növényeknek jutott hely ebben a szép kivitelű, harminckilenc színes fotóval és Jenei Zoltán grafikáival illusztrált, 72 oldalas könyvben?

– Többek között írok arról, hogyan élik túl a növények a nagy hideget, hogy miképpen segíti a szamócát a fokhagyma, a paradicsomot a hagyma vagy a rózsát a levendula. Az egyik fejezet az illatokról és szagokról szól, amelyben bemutatom a világ egyik legbűzösebb növényét is, amely átható dögszagot árasztva vonzza magához a beporzását végző legyeket és rovarokat. Elmesélem,  hogyan kommunikálnak egymással a növények, van-e az aranynál is drágább növényi rész vagy produktum, létezik-e olyan növény, amely segít az embernek emlékezni vagy éppen felejteni, és arról is, milyen növények léphetnének fel különleges képességeikkel akár egy cirkuszban is.

– Hol tudjuk megvenni a könyvet?

– A kötet a Pytheas Könyvmanufaktúrában készült, és magánkiadásban jelent meg, így a vásárlással kapcsolatban a szigzol@gmail.com e-mail címen vagy a Facebook-oldalamon tájékozódhatnak az érdeklődők.

(Tamás Angéla)