Hírek

Birkózik, de a focistáinknak is szurkol
Vizi Flóra megnyerte a kadettek és a juniorok országos bajnokságát
2020-11-04

Vizi Flóra nem lankad a koronavírus hónapjaiban sem, bár a 17 éves birkózó bevallotta, hogy nagyon hiányoznak neki a versenyek. Ezért jelentett olyan sokat számára a közelmúltban a ritka lehetőség, hogy megrendezték a kadett és a junior országos bajnokságot, amelyet mindkét korosztályban megnyert. A gimnazista lány távlati célja nem akármi: részvétel a 2024-es párizsi olimpián!

Talán nem mindenki tudja, de a hölgyeknél csak szabadfogás van a birkózásban. Flóra az 53 kilós súlycsoportban nem talált legyőzőre sem a kadetteknél, sem a junioroknál. A kadettek a 2003-ban és 2004-ben születettek, a juniorok 2000-es korosztálytól lefelé birkóznak, azaz budafoki reménységünk a nála három évvel idősebbekkel is szembekerült – papíron. – Érdekes módon a velem egyidősek között volt nehezebb dolgom, bár ott sem igazán tudtak megszorítani – mondta Flóra, a Csepeli Birkózó Club versenyzője, akinek már van egy-egy érme a serdülő Eb-ről és az EYOF-ról. – Az első két mérkőzésemet tussal vagy technikai tussal nyertem meg, a döntőben 8:2-es pontaránnyal. A fináléban Terék Gerda volt az ellenfelem. Először két pontért mögé mentem, majd csináltam egy négypontos dobást, végül még egy kétpontos akcióval fejeztem be a meccset.

A junioroknál kevesebben indultak, egyrészt a mezőny is kicsi, sajnos, kevés lány birkózik, másrészt a koronavírus többeket távol tartott a szőnyegtől. Ott mindössze hárman léptek szőnyegre Flóra súlycsoportjában, mindkét meccsét két vállal vagy technikai tussal nyerte a budafoki lány. – Nem tudom, miért birkóznak viszonylag kevesen a lányok között – töprengett Flóra, Hajdú Imre tanítványa. – Egyáltalán nem durva sportág, a kézilabdához vagy a bokszhoz képest kimondottan finom. Nekem azonnal megtetszett, amikor édesapám először levitt egy edzésre, már akkor eldöntöttem magamban, hogy ez lesz az életcélom. Szeretnék kijutni a 2024-es párizsi olimpiára, és ha még nem 2024-ben, amikor még csak 21 éves leszek, de a következő olimpián érmet szerezni!

Flóra viszonylag könnyen hozza a súlyát, bár valószínű, ahogy idősödik, feljebb megy. – A fogyasztás utolsó napjai általában szenvedősek, négy és fél kilót kell leadnom, de eddig még sikerült. Most még próbálom tartani ezt a kategóriát, meglátjuk, meddig sikerül. A felnőttek között Dénes Mercédesz a magyar válogatott ebben a súlycsoportban, ő még jóval erősebb nálam, meglátszik az a tíz év különbség, de bízom benne, hogy az idő nekem dolgozik. Nagyon sajnálom, hogy idén nem voltak világversenyek, mivel utolsó éves kadett vagyok, így ebben a korosztályban már nem szerezhetek érmet – mondta a pesterzsébeti Baptista Sportiskola tanulója. Flóráról mindenki tudja, hogy a legendás budafoki játékos, majd klub-ügyvezető Vizi Sándor unokája. És szavaiból kiderül, hogy a vér nem válik vízzé: – Nagyon büszke vagyok a nagypapámra, lehetőség szerint minden meccsen ott vagyok, a Diósgyőr elleni 2-1-es győzelmünket is a Promontor utcában szurkoltam végig. Nincs nálam vérmesebb BMTE-szurkoló!

(Ch. Gáll András)