Ugrás a tartalomra

Boldog születésnap

2021. október 13. szerda
Nyolcvanöt éves lett Nemes László, a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola alapítója
Boldog születésnap

Családjával szülővárosában, egykori és jelenlegi kollégáival, valamint barátaival Budafokon, a kerület zeneszerető közönségével és a Budafoki Dohnányi Zenekarral pedig a Klauzál Házban ünnepelte 85. születésnapját Nemes László címzetes igazgató. A Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola alapítója, aki jelenleg is aktív társadalmi életet él, a mai napig csellózni tanítja növendékeit a zeneiskolában, felkészítve őket a rendszerint sikeres felvételi vizsgára.

A zenetanár október 15-én veszi át gyémántdiplomáját a győri Széchenyi István Egyetem Egyetemi Hangversenytermében.

Nemes László érdeklődésünkre elmondta, hogy lányai, Ildikó és Krisztina tanácsára idén szűk családi körben ünnepeltek, Pápára utaztak az öccséhez, egy hangulatos kisvendéglőben megebédeltek, és végigjárták azokat a számára kedves helyeket, amelyekhez fiatalkori emlékek fűzik. Két nappal később a barátok és jó ismerősök köszöntötték őt, akkor tizennégyen ülték körül az asztalt a Duna-parti étteremben, hogy egy jót beszélgessenek.

– Egész héten csengett a telefon, jöttek a jókívánságok, nagyon jól-esett, hogy ilyen sokan gondoltak rám. Az egyik legszebb ajándékot azonban a Budafoki Dohnányi Zenekartól kaptam: küldtek egy felvételt, amelyen eljátszották a Happy Birthday To You című dalt, majd felálltak a zenészek, és kórusban is boldog születésnapot kívántak. Nagyon megható volt – mesélt az ünneplések soráról a zenekar alapítója, egykori karmestere, jelenleg művészeti tanácsadója, aki most is mindig ott ül a nézőtéren, ha a zenekar koncertet ad.

Nemes László azt is elárulta, hogy nemcsak a zenekar pályafutását kíséri figyelemmel, hanem az általa létrehozott és korábban vezetett művészeti iskolát, valamint a Magyar Zeneiskolák Szövetségének munkáját is, hiszen utóbbinak éveken át elnöke is volt.

A címzetes igazgató születésnapja kapcsán felidézte a közeli ismerősökkel történt beszélgetéseket, a velük való találkozást, hogy milyen jó érzés volt látni, mennyire közel állnak egymáshoz, mennyi közös sikert értek el együtt, milyen élményeket és problémamagoldásokat éltek át egymás mellett.

– Visszagondolva az embernek hatalmas biztonságot nyújt, ha vannak körülötte barátok és kollégák, akikre támaszkodhat, akikkel véleményt cserélhet, ha nem egymagában kell végigélnie az életet. Ilyenkor döbbenünk rá, mennyi jó ember, mennyi szeretet és barátság vesz körül bennünket – állapította meg a karmester, aki az iskolában néhány órában tanít még kamarazenét és négy csellistát. Elmondása szerint egyik tanítványa rendkívül tehetséges, őt még szeretné felkészíteni a felvételire, ahogy legutóbb, amikor egyik növendékével két és fél év alatt elérték, hogy hat év anyagából vizsgázva felvételt nyerjen a konzervatóriumba, pedig őt az utolsó időszakban online tanította.

– Mindig nagy célokat tűztem magam elé, és ez még most is így van. A négy, hasonló tudású tanulóval csinálunk egy csellókvartettet, és egy-egy szóló darabbal is készülünk a tanév végére, amelyek közül legalább kettőt zenekari kísérettel adunk elő – avatott be legújabb tervébe a zenetanár, aki ezt a tanévet egy nagy összefoglalónak tekinti, mert most úgy gondolja, hogy 86 évesen növendékeinek Vivaldi-koncertjével zárja le életművét.

(Tamás Angéla)