Ugrás a tartalomra

Borklub és piknik

2016. április 24. vasárnap
Szűcs Zoltán, a Promontórium Borlovagrend új elnöke szorosabb kapcsolatot szeretne a kerületi lakossággal
Borklub és piknik

Az év elején választották meg Szűcs Zoltánt a Promontórium Borlovagrend elnök-nagymesterévé, és azóta azon fáradozik, hogy minél jobban megismerjék őket. Tervei között szerepel, hogy a borklubjuk megteljen élettel, intenzívebbé váljon a kapcsolat a helyi lakossággal.

Szűcs Zoltán a nemrég elhunyt dr. Urbán Andrástól vette át a stafétát, akitől, mint mondta, igen sokat tanult, az utóbbi két évben egyre több feladatot kapott tőle.

– András fokozatosan adta át a stafétát, amiért nagyon hálás vagyok. Szeretném továbbvinni a borlovagrendben az ő munkáját, új elemekkel bővítve – tudtuk meg a Promontórium Borlovagrend új elnök-nagymesterétől, aki részletesebben is ismertette programját: – Szeretnénk a kerületi civil szervezetek felé nyitni, hogy jobban megismerjenek bennünket, többet tenni a kerületért, az önkormányzatért, megmozdulásokkal, felvonulásokkal tarkítva. Sok remek szakember van köztünk, így feladatunknak érezzük hatásosabban propagálni a kulturált borfogyasztást. Van egy borklubunk – a helyet Békési Imre biztosítja a számunkra, amiért köszönettel tartozunk –, havonta egyszer tartunk itt szakmai és kulturális előadásokat, borbemutatókat, de a jövőben az önkormányzat bevonásával szélesítenénk a palettát, akár jobban bevonnánk a lakosságot, hogy a borászszakmához közelebb kerüljenek az itt élők.

– Ön mikor került közelebb ehhez a szakmához?

– A borhoz hamarabb… Húsz éve van Etyeken saját szőlőm és pincém, egyébként a Juliusvin birtokán három hektáron gazdálkodom, évente kétszáz hektoliter bor kerül a tartályokba. Tavalyelőtt végeztem borászként a Soós István Borászati Szakképzőiskola felnőttképzésén, és azóta a Juliusvin borászat borásza vagyok. Öt éve pedig okleveles borbírálóként is tevékenykedem, és nagy megtiszteltetés a számomra, hogy rendszeresen hívnak különféle borversenyek zsűrijébe.

– Milyen bort szeret?

– Borbírálóként nem illik egyik bort a másik elé emelni, minden fajtából megvan a kedvencem, de annyit azért elárulhatok, inkább rosékedvelő vagyok…

– A közeljövőben milyen borlovagrendi program várható?

– Jövő hónap közepén újra kinyit a borklubunk, május végén szakmai kirándulást szervezünk Szigetcsépre az egyetemi tangazdaságba és a Gál-pincészetbe, júniusban pedig a Soós-tangazdaságban egész napos tagi pikniket tartunk a borlovagrendi tagok és barátaik, családtagjaik részére. (Temesi László)