Ugrás a tartalomra

Budafok-Tétény is búcsúzik a vasárnap elhunyt Kocsis Zoltántól

2016. november 07. hétfő
A Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar ügyvezető zeneigazgatója és a rózsavölgyi szomszédok is nagy tisztelettel emlékeznek a kerületünkben élt világhírű karmester-, zongoraművészre
Budafok-Tétény is búcsúzik a vasárnap elhunyt Kocsis Zoltántól

A vasárnap elhunyt Kocsis Zoltán, kerületünk lakója a magyar zenei élet, a magyar kulturális élet meghatározó személyisége volt. Zseni, aki nem csupán az ösztöneire, tehetségére, hanem a hihetetlen tárgyi tudására is tudott támaszkodni: „a zene nyelvének egyik legnagyobb ismerője” – mondta Hollerung Gábor, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar ügyvezető zeneigazgatója, reagálva a kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatójának halálhírére. 

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy többször is vezényelte a zenekarunkat – tette hozzá a pályatárs. Hollerung Gábor úgy fogalmazott, Kocsis Zoltán személyében igazi zenekarnevelőt tisztelhettünk, e téren is világviszonylatban kiemelkedő teljesítményt tudott felmutatni. – Egy közös tanárunk is volt, aki hasonlóvá tette a gondolkodásunkat, de nem szeretném az ő nagyságához hasonlítani, mérni magamat – mondta Hollerung Gábor, aki szerint Kocsis Zoltánt maximalizmussal „verte meg a sors”, ami nem tette könnyűvé a magánéletét. – Nem volt egy egyszerű ember, hiszen mindig mindennel, önmagával, saját teljesítményével is elégedetlen volt, tökéletességre törekedett. Ellenben olyan tudással és megtéveszthetetlen művészi látásmóddal, értékítéleti képességgel rendelkezett, ami nagyon fog hiányozni a magyar zenei életből, elmondhatatlan űrt hagy maga után. Többször lépett fel velünk egy színpadon, nagyon szerette a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekart, nagyra becsülte a tagjait és sokszor állt ki mellette, fontosnak tartva az utánpótlás nevelésben betöltött szerepét, elismerve a zenekar mára elért szakmai színvonalát, sikereit.

Gyerekkorom óta ismerem őt – mondta Hollerung Gábor. – Még a Tarcali utcában, ahol laktam, sokat fociztunk együtt, amikor ő még csak fiatal konzis volt, azóta ismerem és számomra mindig is egy etalon volt, amit ő csinált. Borzasztóan fog hiányozni, és tartok tőle, hogy érezhető lesz a hiánya a zenei életben, reméljük, lesz bennünk annyi erő, hogy az ilyen értékek mintáját képesek leszünk szem előtt tartani, méltó módon követni – tette hozzá a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar ügyvezető zeneigazgatója. – Megrendítő volt számomra, hogy ott lehettem az utolsó budapesti koncertjén, Bartók Kékszakállú hercegét adta elő, amely számomra is fontos, mert idén nyáron mi is előadtuk a zenekarral és újabb előadásra is készülünk. Megrázó volt látni azt az elhivatottságot, mélységet és elszánt erőt, amivel ezt a darabot előadta. Az ember agyán ekkor átvillant egy pillanatra, hogy talán érzi ő is a véget, talán érzi, hogy már nincs sok hátra. A zsenik szerintem megérzik ezt, kivételes dolog részesévé válni egy ilyen különleges pillanatnak, mint amilyen ez az utolsó koncert volt. Szerintem minden igazi művész vágya, hogy utolsó percig a hivatásának élhessen, a művészetért dolgozhasson, Kocsis Zoltán ilyen ember volt – mondta a budafokteteny.hu-nak Hollerung Gábor.

Kocsis Zoltán azt vallotta: "Az örökérvényűségre kell törekedni, nem a véglegességre. Arra, hogy az adott pillanatban a lehető legőszintébben és leghitelesebben átadhassuk a közönség számára azt az élményt, amely a művel való első találkozáskor és a darabbal foglalkozás során folyamatosan ér bennünket." Úgy vélte, a szavak elvesztették súlyukat, csak tettekkel lehet példát mutatni, hogy azután erőnktől és tehetségünktől függően icipicit igazíthassunk a világon.

Kocsis Zoltán halála számunkra, budafok-tétényiek számára is pótolhatatlan veszteség, hiszen személyében kerületünk egyik köztiszteletben álló, világhírű lakosát veszítettük el. De az egész világon sokmillió művészetkedvelő ember is így érez.  Az önkormányzat nevében részvétemet fejezem ki az elhunyt művész családjának – mondta Karsay Ferenc polgármester.

További részletek:
http://fidelio.hu/klasszikus/2016/11/06/elhunyt_kocsis_zoltan/?rnd=2913