Ugrás a tartalomra

Budafok-Tétény lakossága ismét élt a lehetőséggel!

2022. június 10. péntek
Kihirdették a harmadik Részvételi Költségvetés győztes pályázatait.
Budafok-Tétény lakossága ismét élt a lehetőséggel!

Június 10-én lezárult Budafok-Tétény immáron harmadjára meghirdetett, „Közösségre Kapcsolva” elnevezésű Részvételi Költségvetés projektje, melyben ismét rendkívül aktívan vettek részt a kerület lakói. Közel 150 ötletet küldtek be, 57 ötletre lehetett szavazni, ezek közül egy szavazási fordulóban, mintegy 5518 voksot leadva választotta ki a kerület lakossága a győztes javaslatokat. Idén először teljes kerületet érintő ötletre is leadhatták szavazataikat a kerület lakosai.

A Részvételi Költségvetés célja idén sem változott: a lakosságot bevonva, velük együtt gondolkodva, olyan ötletek valósuljanak meg, melyek reflektálnak a helyiek igényeire, javítják épített környezetünk minőségét, valamint megoldást kínálnak régóta megfogalmazott elvárásokra is.

„A Részvételi Költségvetés egy tanulási folyamat része, mely mind az önkormányzat, mind a lakosság részéről egyre sikeresebben működik. Az idei kiírásban már érezhető volt, hogy tudatosan készülnek a pályázók, rendkívül sok olyan ötlet érkezett, mellyel a kerület több lesz, mindenki legnagyobb megelégedésére. A Részvételi Költségvetés működik, az emberek szeretik, legnagyobb ereje, hogy közös értékek mentén építhetjük tovább a kerületünket” – mondta el a kezdeményezéssel kapcsolatban Szepesfalvy Anna, Budafok-Tétény alpolgármestere.

Az 5518 szavazat három kerületrész között oszlott meg. Az idei évben először teljes kerületet is érintő ötletekre is leadhatóvá váltak a szavazatok.
 

Budafok:        1131  szavazat

                        3        nyertes projekt

                        77      millió forint értékben

 

Budatétény:  1222  szavazat

                        5        nyertes projekt

                        106    millió forint értékben

 

Nagytétény – Baross Gábor-telep:

                        1159  szavazat

                        1        nyertes projekt

                        60,5   millió forint értékben

 

Teljes kerület:

                        2006  szavazat

                        1        nyertes projekt

                        15      millió forint értékben

Budatétény esetében kiemelkedő számú pályázati anyagot tudott az önkormányzat elbírálni, melyek közül számtalan jól megvalósítható, a kerület életét pozitívan befolyásoló ötletet bocsátottunk szavazásra. Azonban a beérkezett ötletek meghaladták a kerületrészre fordítható összeget, mellyel a Rózsakerti Sportcentrum már nem lett volna finanszírozható. Az előzetes költségbecslést végző szakirodai kollégák azonban egyetértettek: az első helyezett „vizes játszótér”-re fordítható összeget – a Sportcentrum költségvetése mellett – egyaránt 5-5%-kal csökkentjük, így utóbbi végrehajtása is megvalósítható. A jelenlegi összegek becslések, hiszen Önök ötleteket adnak be, nem várunk senkitől pontos kiviteli terveket, biztonsági tartalékkal rendelkeznek (ami a jelenlegi építőipari árváltozások mellett mindenképpen szükséges), így ez a mozgástér adott. Bízunk benne, hogy ezzel a javaslattal tovább épülhet, szépülhet kerületünk!

A győztes projektek itt tekinthetők meg: https://kozossegrekapcsolva.hu/

Az idei kiírás nyerteseivel is – csakúgy, mint az előző években – az önkormányzat a napokban veszi fel a kapcsolatot, hogy elindulhasson a beadott projektek megvalósítása.