Budafoki trombitás New Yorkban

Szalóky Balázs már az érettségi előtt tudta, hogy felvették a világ egyik legrangosabb művészeti egyetemére, a New York-i Juilliardra, ennek ellenére a budapesti Zeneakadémiára is benyújtotta felvételi kérelmét, mert az itteni oktatást nagyon magas színvonalúnak tartja. Végül, amikor bizonyossá vált számára, hogy az USA-ban tanul tovább, nem ment el felvételizni, nehogy elvegye a lehetőséget mástól.

A tizennyolc éves fiatalember kifejtette lapunknak, hogy számára azért vonzóbb a Juilliard, mint a Zeneakadémia, mert ugyan ott is klasszikus zenei szakra jelentkezett, de úgy érzi, New York az a város, ahol iskolán kívül az őt érdeklő dzsesszzenét is megtanulhatja.
Elmesélte, hogy amikor egy ifjúsági szimfonikus zenekarral Svájcban járt, találkozott az amerikai egyetem hallgatóival és ott végzett tanárokkal. A velük való beszélgetések felkeltették érdeklődését az iskola iránt, ezért már a tanév elején utánanézett, van-e lehetősége a Juilliardon folytatni tanulmányait.
A felvételi követelményekről elmondta, hogy az amerikai zeneoktatásban nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a zenekari játékra, elsősorban a szimfonikus zenekari munkára, ezért többek között nagy szimfóniákból kivett, híres és nehéz trombitaállásokat kellett megtanulnia, ezt kérték a legrészletesebben.  A felvételin időnként beleszóltak, hogy most halkabban, hangosabban vagy gyorsabban játsszon, ezzel mérve azt, hogyan alkalmazkodik majd egy-egy karmesteri instrukcióhoz. Hozzátette, hogy az előadási darabokból rövid részleteket hallgattak csak meg, abból a hozzáállást mérték le, az etűdök bemutatásánál pedig a technikai tudást vizsgálta a bizottság.
Szalóky Balázs arról nem beszélt, hogy a Juilliardra óriási a túljelentkezés, és a jelentkezők hat százaléka kerülhet csak be a világszerte elismert egyetemre, azt viszont örömmel mesélte, hogy ott fog tanulni, ahol annak idején Miles Davis vagy az ő igazi példaképe, Wynton Marsalis, aki két alkalommal, egyazon évben két Grammy-díjat is kapott: egyiket klasszikus, másikat dzsesszjátékáért.
A tehetséges trombitás négy-öt hónapon át napi három-négy órát gyakorolt a felvételire, azonban szerinte ez csak azért volt elég, mert hosszú, kitartó munka állt már mögötte. Ötödikes korában egy év furulyázás után vette kezébe a trombitát, de csak a konzervatóriumi évek alatt döntötte el, hogy zenei pályára lép. Nagyon szeret szólót játszani, a klasszikus zenében azonban a szimfonikus zenekari játékot élvezi a legjobban. Mivel szülei is zenészek, tudja, hogy zenekari muzsikálás nélkül nagyon nehéz felépíteni a szólistakarriert.

Tamás Angéla