Ugrás a tartalomra

Dicséretben részesült Budafok-Tétény önkormányzata

2019. november 08. péntek
A „Köztérmegújítási Nívódíj 2019" pályázat keretein belül részesítették dicséretben Budafok-Tétény önkormányzatát a Szent István tér komplex megújításáért.
Dicséretben részesült Budafok-Tétény önkormányzata

A Magyar Urbanisztikai Társaság és az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület közösen hirdeti meg minden évben a Köztér megújítási Nívódíj pályázatot, mely keretén belül idén Budafok-Tétény is dicséretben részesült.

Kerületünk a központi jelentőségű közterek kategóriájában, a Szent István tér komplex megújításáért kapott elismerő oklevelet és üvegplakettet, melyeket november 6-án  a 25. Országos Urbanisztikai Konferencián osztottak ki.

A Szent István tér megújítása az önkormányzat társadalmi egyeztetése alapján a főváros támogatásával és a TÉR-KÖZ pályázat elnyerésével valósult meg Budafok szívében.

A társadalmi részvételt és a fővárosi és kerületi önkormányzatok együttműködését kiemelendőnek nevezte a MUT – ICOMOS, valamint elmondták, a továbbiakban a zsűri támogatja a térkapcsolatok Savoyai Jenő tér, illetve Piactér irányában való fejlesztését.

A díjat dr. Neszmélyi Lászlóné főmérnök asszony vette át.

Dicséretben részesült Budafok-Tétény önkormányzata

Fotó és forrás: http://www.mut.hu/?module=news&action=show&nid=250973#MIDDLE