Ugrás a tartalomra

Díszoklevél a pedagógusoknak

2016. október 28. péntek
Színes diplomásokat és pályakezdőket köszöntöttek a Városházán
Díszoklevél a pedagógusoknak

Ünnepelni gyűltek össze a sok-sok évvel ezelőtt végzett, nyugdíjas pedagógusok és a hivatásukat ebben a tanévben kezdő fiatalok a Városháza dísztermében. A több mint tizenöt éves hagyományra visszatekintő kerületi rendezvényen Karsay Ferenc polgármester köszöntötte az ünnepelteket és a megjelent vendégeket. Emlékeztetett arra, hogy annak idején az Oktatási Iroda vezetője, Fáykisné Marillay Zsuzsa vetette fel a közös ünneplés gondolatát, amely kedvező fogadtatásra talált. Mint mondta, azóta különösen kedves számára ez az esemény, mert mindenkinek, idősnek és fiatalnak egyaránt a pedagógusi pálya folytonosságát jelzi, a hivatásét, amelyet nem lehet abbahagyni.

Dékán Sándorné és Hidvégi Magdolna hetven éve diplomáztak, így ennek emlékére rubin, a hatvan éve végzettek, Kárpát Emilné, Országh Andrásné, Tóth Mihályné és Bokor Gyula gyémánt oklevelet kaptak, míg az ötven évvel ezelőtt diplomázott Puskás Tivadarné és Mondok Katalin arany díszoklevelet vehetett át Szabolcs Attila országgyűlési képviselőtől, Karsay Ferenc polgármestertől, Németh Zoltán és Zugmann Péter alpolgármesterektől. Az ünnepségen Galgóczy Béláné, Jászkuti Istvánné (gyémánt) és Sáfrány Mária (arany) nem jelent meg, így nem tudta átvenni díszoklevelét.

Ebben a tanévben huszonnégy pályakezdő pedagógus kezdte meg a munkát a kerület tizenhat köznevelési intézményének valamelyikében. A fiatal szakembereket, három kisgyermeknevelőt, hét óvodapedagógust, tanítókat és napközis nevelőket, tanárokat és hitoktatót az önkormányzat nevében szintén elöljáróink köszöntötték, akik először az idén a felsőfokú végzettségű, pályakezdő bölcsődei kisgyermeknevelőknek is virágcsokorral kívántak sok sikert.

A fogadással záródó ünnepségen a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola növendékei az Ottinger Eszter Zsuzsanna és Vízi Tibor által koreografált és betanított kalotaszegi táncokkal, székely verbunkkal és érpataki táncokkal szórakoztatták a résztvevőket.

(Tamás Angéla)