Ugrás a tartalomra

Díszpolgárok találkozója a Lics pincészetben

2016. április 22. péntek
A tizenharmadik díszpolgári találkozón megemlékeztek a kerület elhunyt ikonjairól is
Díszpolgárok találkozója a Lics pincészetben

Megtelt a Lics pincészet a tizenharmadik díszpolgári találkozón, amelyen a kerület vezetői is megjelentek, köztük Karsay Ferenc polgármesterrel. Az eseményen nagy tisztelettel beszéltek az elhunyt díszpolgárokról, és egyben bemutatták a márciusban megválasztott új díszpolgárt, Bogó Ágnes környezetvédőt.

A hosszú terített asztalnál előkerültek a házigazda finom borai is. A jó hangulatot a megemlékezés rövid időre felfüggesztette, mert a kerület rendszerváltás utáni huszonnégy díszpolgárából bizony már tízen nincsenek köztünk. Legutóbb tavaly Pelikán Imre építész hunyt el, róla hosszabban is szóltak, kis vetítéssel mutatva be munkásságát. Dr. Mészáros Péter környezetvédő, kerületi díszpolgár köszöntötte a megjelenteket. Mind a huszonnégy társukról mondott néhány szép szót, elsőként Munkácsy Károly nyugdíjas pedagógusról, szobrászművészről, aki a kerület első díszpolgára volt:

 – Károly 1995-ben kapta meg ezt a címet, méltán ő volt az első… – mondta. – Nagyon hasznos dolog, hogy minden évben megrendezzük a díszpolgári találkozót, mert sok jeles emberről csak ilyenkor tudunk megemlékezni. Lehet, hogy más alkalmat is érdemes volna hasonló találkozókra szánni, hogy egy jót beszélgethessünk egymással.
A tavaly megválasztott dr. Gömöry Géza gyermekorvos méltatta az idén megválasztott Bogó Ágnest. Beszéde végén csak ennyit mondott: – Szeretünk, Ági, maradj továbbra is harcos környezetvédő!

Erre így reagált az ünnepelt: – Nagy megtiszteltetés, hogy köztetek lehetek. A hetvenes évek elején költöztem Nagytéténybe, ahol nagyon szeretek élni. Ha még egyszer tehetném, ugyanezen a harcos úton haladnék végig…

Garbóci László helytörténész és Prim György, a találkozó egyik szervezője virággal köszöntötte Bogó Ágnest, majd a házigazdát, a Lics családot és Sisak Andrást, aki sokat tett a kerület kultúrájáért. A kötött program után jöhetett a kötetlen beszélgetés, és a Lics-borok intenzívebb kóstolása... (Temesi László)