Ugrás a tartalomra

Döntőbe jutott a Kempelen

2018. november 12. hétfő
Kerületi sikerek a Bolyai Matematika Csapatversenyen
Döntőbe jutott a Kempelen

Megrendezték a tanév első szaktárgyi versenyét, a Bolyai Matematika Csapatversenyt, amelynek kerületi fordulóján remekeltek a budafok-tétényi gyerekek. Közel százhúsz négyfős csapatot, azaz hat évfolyam félszáz tanulóját készítették fel a kerületi iskolák pedagógusai az októberi versenyre, ahol igen szép eredmények születtek.

A legtöbb csoportot – négy évfolyamon 144 tanulót – versenyeztető Kempelen Farkas Gimnázium az eddigi évekhez hasonlóan idén is kiemelkedően szerepelt. A tizenegy díjazott csapatából három is első helyezést ért el, és így a Kárpát-medencei döntőbe jutott.
A csapatok: a hatodikos Sivatagi gyíkok (Boros Noémi, Mensáros Dominika, Németh Hanna és Zagarics Lili – tanáraik: Nagy Emese és Rakota Ilona), a hetedikes Csapatnév (Dévényi Álmos, Pick Leonárd, Polgár Eszter és Skrabák Virág – tanáraik: Nagy Emese, Rakota Ilona), valamint a nyolcadikos Endoplazmatikus retikulum (Bimbó Balázs, Kovács Domonkos, Németh Veronika és Yu Lang Richárd – tanáruk: Nagy Emese).
A területi verseny győzteseként még két budafok-tétényi együttes vesz részt a döntőn november 24-én: a Baross Gábor Általános Iskola negyedikesei, az X ide, X oda! (Czuder Lehel, Motzer Lídia, Pintér Botond és Skrabák Balázs – tanítójuk: Neid Tímea) és a Bartók Béla Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 1P + 3SZ nevű nyolcadikos csoportja (Pintér Sára, Szabó Anna, Szabó Eszter és Szálka Beatrix – tanáruk: Bach Hajnalka).
A Kempelen Farkas Gimnázium két „négyese” második, további három csapata harmadik helyet szerzett Dél-Buda versenyzői között. Második lett a Visszatérő 2 X 2 (5. o. – tanárok: Nagy Emese, Rakota Ilona, Tolnai Judit) és a Kaktuszok (8. o. – tanáruk: Nagy Emese), harmadikként végzett a hetedikes Matek Manók (tanáruk: Horváth Eszter) valamint a hatodikos Tudás 6 alma és a nyolcadikos Paralelepipedon (tanáruk: Nagy Emese).
A 4., 7. és 8. évfolyamon egy-egy negyedik helyet szerzett a Gádor (Villám 4-es), a Kempelen (A pontszám csak illúzió) és a Rózsakert (Pikáns paralelogrammák), míg a negyedikesek között az ötödik legjobb pontszámot a Rózsakert (Rugóagyúak) érte el. Négy kerületi csapat, az Árpád iskolából az Arpadschule7. (7. o.) és a Lakatos maffia (8. o.), valamint a Kempelen gimnáziumból a Googolplex plex IQ (5. o.) és az Egyenlítő (7. o.) az előkelő hatodik helyen végzett. (Tamás Angéla)