Egy Esterházy a budafoki labdarúgópályán

Neve jól csengett a labdarúgópályákon, huszonkilencszer húzta magára a címeres mezt, de előtte ki tudja, hányszor a budafoki mezt is. Esterházy Márton a Fradiban, a Honvédban és a görög Panathinaikoszban is futballozott, de mindig szívesen gondol az NB II-es csapatunkra. Az egész család nagy focirajongó volt, a nemrég elhunyt, világhírű Péter bátyja is tehetségesen kergette a labdát. Kezdetben ő volt az ismert író öccse, majd ahogy egyre jobban ment neki a játék, Pétert emlegették úgy, mint Esterházy Marci bátyja…

– Négyen voltunk testvérek, és mindannyian fociztunk – meséli. – Bármilyen meglepő, de talán Péter volt köztünk a legtehetségesebb. Remek fedezet volt, mindent tudott a labdával, különösen a jobb lába volt veszélyes. Mihály testvérem kapus, György pedig középhátvéd volt, később bíró lett. Csillaghegyen kezdtük, engem először a III. kerület, majd az NB II-es Budafok csábított el.

– Biztos hatalmas összeget ajánlottak önért…

– Azt nem tudom, de akkor ez még nem volt divat. Arra viszont emlékszem, hogy némi zsebpénzt is kaptam a játékért. Ellenben annál több élményt, mert nagyon szerettem Budafokon játszani. A hetvenes évek közepén két évadot töltöttem olyan remek budafoki játékosok közt, mint Horváth, Noskó vagy Vizi Sándor, akivel ma is tartom a kapcsolatot. Örülök, hogy szépen fejlődik a BMTE-létesítmény.

– Milyen meccsekre emlékszik vissza abból az időszakból?

– Nagyon jó mérkőzéseket játszottam ott, fantasztikus volt a hangulat, mert négy-ötezer néző is szurkolt nekünk! Majdnem felkerültünk az élvonalba, de azt hiszem, ezt nem akarták vezetőink, pedig megérdemelte volna a csapat. Emlékszem, például a BVSC-vel és a Székesfehérvári MÁV Előrével is milyen jó meccseket vívtunk, három-négy góllal nyertünk ellenük.

– Két év után mégis elhagyta Budafokot.

– Jól ment a játék, és éppen ebben az időszakban körvonalazódott bennem, hogy akár többre is vihetem, amit elképzelni se tudtam, amikor elkezdtem focizni. Én az élvonalban? Kizárt dolog! Már 1976-ban hívott a Vasas, de a családi tanács nem engedett oda, merthogy mindenki Fradi-szurkoló volt, kivéve a renegát Gyuri testvérem, aki inkább a Honvédért rajongott. Egy évvel később leigazolt a Ferencváros, ahol nem alkottam maradandót. Később a Honvédban már jobban ment a játék, és válogatottságig vittem.

– Mit szól hozzá, hogy a mai magyar válogatott harminc-negyven évi „alvás” után végre felébredt?

– A helyszínen szurkoltam végig a mérkőzéseket, óriási élmény volt, ahogy a fiúk kitettek magukért. Ilyen fantasztikus élményt szurkolóként most éltem át először. Az Európa-bajnokság színvonalával annyira nem voltam elégedett, de például Kassai Viktorral és csapatával igen. Remekül vezették a találkozókat, gratulálok nekik. 

– A magyar bajnoksággal is elégedett?

–Ezt biztosan nem kérdezte komolyan. Még nagyon sokat kell fejlődnie a színvonalnak, de remélem, ezt is megéljük egyszer.

– Mivel foglalkozik mostanában?

– Van egy reklámcégem, és UEFA-ellenőrként járom a kontinens stadionjait, ahol szerencsére sok jó mérkőzést láthatok. Már alig várom az olimpiát, hogy szurkolhassak a magyaroknak.

– Hány aranyérmet vár?

– Nem jósolnék, de kajak-kenuban és úszásban többet is. Bejöhet más sportágakban is egy-két arany.

(Temesi László)