Hírek

Egy húsimádó támogató
Serfőző László: Dunaharasztiban lakom, de Budafokon élek...
2020-05-22

Bevásárlócsütörtökkel, hétfőtől vasárnapig tartó heti akciókkal, törzsvásárlói kártyával, és a járvány ideje alatt ingyenes házhoz szállítással ösztönzi vásárlásra a kerület lakóit Serfőző László, aki 2001-ben kezdett dolgozni a régi budafoki piac húst áruló „csarnokában” üzletvezetőként. Rá két évre átvette a piacon a baromfiboltot, és a lángosos helyén önálló üzletet nyitott, majd néhány év múlva már a másik, nagy hentesüzlet is hozzá tartozott. Ez a titka annak, miért is van huszonkét embert foglalkoztató két húsbolt a Budafoki Szomszédok Piacán.

A szaküzleteiben hús, felvágott, baromfi, fagyasztott hal és vad termékeket kínáló Serfőző és Társa Kft. ügyvezetőjét és egyben tulajdonosát a koronavírus-járvány elleni védekezéshez nyújtott támogatása kapcsán kerestük meg kérdéseinkkel.

– Minek köszönhető, hogy Dunaharaszti lakosaként ennyire fontosnak tartja a XXII. kerületet?

– Budafokinak érzem magam, hiszen már lassan húsz éve a hét minden napját itt töltöm. Magaménak érzem a Kisváros a nagyvárosban szlogent, úgy gondolom, az emberek szívesebben járnak olyan üzletbe, ahol otthonosan mozognak, ahol a vásárolni kívánt termékek mellett a kedvüket is keresik. Olcsóságban nem tudjuk felvenni a versenyt a multi áruházláncokkal, de nem is ez a cél, mert én a több munkával járó, körültekintést igénylő, minőségi húsáru széles kínálatában látok fantáziát. Az akcióinkat, kezdeményezéseinket követő törzsvásárlóink nálunk is jó áron juthatnak hozzá a húshoz és a felvágotthoz, mert arra törekszünk, hogy aki az összes kedvezményt igénybe veszi, találjon magának árut megfelelő áron.

– Folyamatosan fejleszt, új ötletekkel áll elő, és sokszor segít sokaknak a kerületben, ahogy legutóbb is, amikor háromszázezer forintot utalt az önkormányzat adománygyűjtő számlájára. Kinek mivel tud még segíteni?

– 2017 decemberében, amikor az Ipartestület ajánlására megkaptam az „Év vállalkozója” címet, jött az ötlet, hogy a már működő Kerület Kenyere mellé kínáljuk Budafok-Tétény kolbászát. A következő év tavaszától minden pár Budafok-Tétény kolbász árából kétszáz forint kerül az Élelmiszerbankhoz, amely a kerületi rászorultakat segíti. Az iskolák farsangján hozzájárulunk a tombolához, és kérésre a Re-Formáló civil csoportot is kisegítjük. Tőlünk vásárol a rózsakerti iskola és az egyesített bölcsőde konyhája, több kerületi és harmincnál több budapesti étterem, de a járvány miatt ezekbe most nem szállítunk árut, így a munka nélkül maradt két sofőrünk és három alkalmazottunk azonnal átvette a házhoz szállítás feladatát. Ezzel megtarthattam a dolgozóimat, segítjük a „Maradj otthon!” kezdeményezést, és a vásárlóink is örülnek, hogy a bezártság alatt is hozzájuthatnak a megszokott húsáruhoz pultos áron. Ez nem mindig rentábilis, mert kisebb mennyiséget is kiszállítunk, de ha megszabnánk a limitet, akkor pont azoktól venném el a házhoz szállítás lehetőségét, akiknek ez szól.

(A Serfőző és Tsa Kft. az adott napon Facebook-üzenetben vagy a 229-2507-es telefonszámon leadott húsrendeléseket másnap házhoz szállítja.)

(Tamás Angéla)