Ugrás a tartalomra

Egy mindenkiért, mindenki egyért

2020. január 03. péntek
Találkozó Budafok-Tétény stratégiai partnereivel
Egy mindenkiért, mindenki egyért

Budafok-Tétény önkormányzata megrendezte év végi találkozóját stratégiai partnerei számára. A Katona Borházban megtartott rendezvényen, melyet Karsay Ferenc nyitott meg, több mint hetvenen vettek részt, és a polgármester beszélt az idei év sikereiről, eredményeiről.

„A két éve indított Kerület kenyere és a tavaly indított Kerület kolbásza projektet követően idén megszületett a Kerület süteménye is, melyek megvásárlásával rászoruló családoknak nyújthatunk segítséget. Emellett folytatódott az állásbörze, a Szociális Környezetvédelmi Program, a Sziget Festékház, valamint az ARTÉR Művészeti Egyesületnek köszönhetően megszépült a Maci Tagóvoda udvara” – mondta Karsay Ferenc polgármester. Hozzátette, hogy a sok közös siker és a zökkenőmentes együttműködés kulcsa Luktás Miklósné Ágnes volt, aki most nyugdíjba megy, munkáját a polgármester egy virágcsokorral köszönte meg. A beszédet követően elsőként Katona Zsófia házigazda üdvözölte a vendégeket, és mutatta be a családi vállalkozását. Szót kapott még Bakos Miklós vállalkozó is, aki az idén harminchárom éves, díjakkal elismert cégéről beszélt röviden, és egy kis játékra hívta a vezetőket. 33 kulcsot rejtett el a helyiségben, aki megtalálta, ajándékot kapott a Bakosfa Kft. tulajdonosától.

Az est folyamán Jurás László, a Gazdasági, Vállalkozás- és Turizmusfejlesztési Bizottság elnöke arról beszélt, mindent megtesz azért, hogy a helyi vállalkozások munkáját segítse. Kiss Norbert, a Budafoki Labdarúgó Kft. ügyvezetője a klub eddig elért sikereiről és jövőbeli tervekről beszélt. Az utolsó megszólaló a Promontor Televízió szakmai vezetője volt, aki tájékoztatta a cégvezetőket a televízióban elérhető reklámfelületekről. A vacsorát követően a Krúdy Fröccs című színházi előadást tekinthették meg a vendégek.

(Viszkocsil Dóra)