Ugrás a tartalomra

Egyeztetés a költségvetésről

2023. február 27. hétfő
Hangsúlyosak a szociális, gyermek-, egészségügyi és energetikai kiadások
Egyeztetés a költségvetésről

Budafok-Tétény 2023-as büdzséjéről, azaz a „Biztonságos működés költségvetéséről” kért egyeztetési lehetőséget Perlai Zoltán, a képviselő-testület DK-frakciójának vezetője Karsay Ferenc polgármestertől. A konstruktívra sikerült, csaknem egyórás keddi találkozóról mindketten beszámoltak. Karsay Ferenccel Németh Zsolt országgyűlési képviselő is egyeztetett a kerületi büdzséről. A megbeszélést követően jelezték: az idei költségvetésben a szociális, gyermek-, egészségügyi és energetikai célú kiadások kiemelt figyelmet élveznek.

Egyeztetés a költségvetésrőlA Perlai Zoltánnal folytatott megbeszélésről Karsay Ferenc elmondta, melyek a tervezett költségvetés főbb számai, milyen alapelveket érvényesítettek a részletek összefésülésekor, milyen munkát és fegyelmet kér és vár el kollégáitól, hogy a célkitűzéseket és a költségvetés biztonságos egyensúlyát is tartani tudják. – Megígértem, hogy az utolsó simításokat követően, legkésőbb február 15-én elérhetővé teszem a teljes anyagot a képviselők számára, Perlai úr pedig azt ígérte, az ellenzéki képviselők kérdéseit még a jövő heti bizottsági ülések előtt elküldi, hogy azokra pontos válaszokat tudjunk adni a viták előtt. Köszönöm a konstruktív hozzáállást, közös érdekünk, hogy a kerület költségvetése biztosítsa a működéshez szükséges biztonságot – fogalmazott Facebook-oldalán a polgármester.

Karsay Ferenc Facebook-bejegyzését az alábbi sorokkal kommentelte Perlai Zoltán:

„Tisztelt Polgármester úr! Köszönöm a mai egyeztetési lehetőséget, a nyílt és őszinte párbeszédet. Sok kérdésben vitánk volt, van és lesz is, de ezek között bizonyosan nem szerepel a kerület jövőjébe és fejlődésébe vetett hitünk és elköteleződésünk. Nincs vitánk azon célok megfogalmazásában sem, amely a költségvetés tervezésekor első helyre teszi a munkahelyek megtartását, köztisztviselőink, közalkalmazottaink megbecsülését, a kerület lakóinak biztosított közszolgáltatások színvonalának megtartását és lehetőségeink szerinti fejlesztését. A célok elérésében lehetnek más elképzeléseink, egyes tervek, javaslatok esetén erőteljesen ütköző álláspontunk is, de amíg ezek a minket erre a feladatra megválasztott közösség érdekében történnek, addig ezeket bátran és tisztességgel vállalni és képviselni kell, függetlenül attól, hogy e közösségen belül baloldalon vagy jobboldalon állunk.”

Karsay Ferenccel Németh Zsolt országgyűlési képviselő is egyeztetett a kerületi büdzséről. A képviselő-testület csütörtöki ülésén vitatja meg Budafok-Tétény több mint 20 milliárd forintos zöldköltségvetését, és várhatóan dönt is róla.

(VH)