Ugrás a tartalomra

Együttműködés kisvárosunkért

2023. február 14. kedd
Stratégiai partneri találkozóval indították az új évet
Együttműködés kisvárosunkért

Budafok-Tétény önkormányzata hét éve hívta életre a kerületben a stratégiai partnerségi programot, és azóta az oktatási intézményeken és civil szervezeteken keresztül a művészeken át a klasszikus üzleti vállalkozásokig nagyon sokféle ágazatból csatlakoztak az együttműködéshez. A már hagyományosnak mondható évértékelő és egyben évindító vacsorát idén a Budafok-Tétény Általános Ipartestület rendezvénytermében tartották meg.

Az est házigazdája, Nagy Péter köszöntötte a vendégeket és felkérte Karsay Ferenc polgármestert, hogy mondja el köszöntőbeszédét: „Nehéz két éven vagyunk túl, és nem tudtunk találkozni egymással, de nagy örömömre szolgál, hogy együtt lehetünk, nagyon sok kedves ismerős arcot látok. Hét éve indítottuk el a stratégiai partnerségi együttműködést, és azt tűztük a zászlónkra, hogy ismerjük meg egymást, önkormányzat és vállalkozók, segítsük egymást, amiben tudjuk. A legfontosabb, hogy hallgassuk és értsük meg, amit a másik mond. Hozadéka lett ezeknek a rendezvényeknek, hogy egymást is megismerhetitek és nagyon sok gyümölcsöző kapcsolat jött létre, üzleti értelemben is, illetve egymás megsegítése kapcsán, Budafok-Tétényhez kapcsolódóan. (…) Az elmúlt két év egyik legnagyobb tanulságát Theodore Roosevelt fogalmazta meg: az egyetlen dolog, amitől félnünk kell, az maga a félelem – ezt igazoltátok mindannyian. Mindenkinek köszönöm az együttműködést!”

A kötetlen beszélgetésekkel egybekötött vacsora előtt a Promontor TV által készített kisfilmet is megtekinthették a jelenlévők, amely a csatlakozott partnerekről és az elmúlt hét év együttműködésének főbb eseményeiről szól. A kerületi vállalkozások fontos szerepet töltenek be Budafok-Tétény gazdasági életében, az innovációban, a foglalkoztatottság növelésében és a társadalmi felelősségvállalásban. A megkezdett közös munkát idén már 78 partnerrel folytatják, és jelenleg négy új céggel is tárgyalnak.

Venczel Hajnalka