Ugrás a tartalomra

Eladó a Czuba-Durozier-kastély

2016. július 11. hétfő
Az épületben egyházi kollégiumot hoztak volna létre, de a projekt meghiúsult
Eladó a Czuba-Durozier-kastély

A Knoll József utca 6., 8. és 10. szám alatti ingatlanok, valamint a Czuba-Durozier-villa eladásáról döntöttek a képviselők a június 23-i testületi ülésen. A Czuba-Durozier-kastély állapota évek óta rohamosan romlik, jelenleg is körbe van állványozva, hogy elkerüljék a baleseteket.

A Czuba-Durozier-kastély önkormányzati ingatlanából nemrégiben az utolsó lakó is kiköltözött. A romantikus stílusjegyeket őrző épület közösségi hasznosítását régóta szerette volna megvalósítani az önkormányzat, amire 2014-ben a Magyarországi Baptista Egyházzal közösen alakítottak ki egy tervet. A műemlék jellegű épületet állami vagy európai uniós forrásból újították volna fel, majd a kastély 16 lakásos kollégiumi funkciót kapott volna. A kollégium fenntartását és berendezését a baptista egyház vállalta volna. A villa körüli területen pedig közösségi tereket alakítottak volna ki. Ez a közös terv sajnos meghiúsult, hiszen semmilyen központi forrást nem sikerült elnyerni a projektre. A páratlan szépségű kastély történetét kevesen ismerik. A különleges épületet W. H. Czuba Durozier Magyarországra települt francia iparos építtette maga és a családja számára. A kastély pincéjében a tulajdonos konyakgyárat hozott létre Ulbrich Gyulával közösen. A gyönyörű ház 1884 és 1887 között készült el a francia romantikus építészet stílusjegyeinek felhasználásával. W. H. Czuba-Durozier 1920-as években bekövetkezett halála után a gyár is hamar megszűnt, az épületet pedig eladta a család. Az ezt követő többszöri tulajdonosváltás után a kastély Bathó Kálmán budafoki közjegyzőé lett, tőle vették el és államosították 1950-ben, mikor Budafokot Budapesthez csatolták. Előbb nyolc-, majd tizenhat lakásos társasházzá alakították. A szocializmusra jellemző „műgonddal” végzett felújítások során az egykori díszítőelemek szinte mind megsemmisültek, eltűntek, vagy lefestették őket. A benne található lakások ma már üresek és szörnyű állapotban vannak. A jelenlegi döntés alapján az önkormányzat befektetőket keres, hogy az említett területet és a kastélyt értékesítse. Amíg ez nem történik meg, addig az épületen szükséges karbantartási munkákat az önkormányzat végzi el. (Viszkocsil Dóra)


Pályázati felhívás