Ugrás a tartalomra

Elfogadták a főváros idei költségvetését és döntöttek a metrókorrupciót vizsgáló munkacsoport létrehozásáról

2017. február 26. vasárnap
A Fővárosi Közgyűlés február 22-i ülésén a többi között elfogadta Budapest 2017. évi költségvetését. A főpolgármester tárgyalásokat kezd a MOB-bal és a kormánnyal a budapesti olimpiai pályázat további sorsáról. Döntöttek arról is, hogy metrókorrupciót vizsgáló munkacsoportot hoznak létre, melynek tagja Budafok-Tétény polgármestere, Karsay Ferenc is.
Elfogadták a főváros idei költségvetését és döntöttek a metrókorrupciót vizsgáló munkacsoport létrehozásáról

Elfogadták Budapest 2017. évi költségvetését 381,4 milliárdos főösszeggel. Bagdy Gábor pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes a vitában azt mondta: a Főváros helyzete jobb, mint tavaly, de továbbra is igen feszített a költségvetési helyzete.

Hosszas vita után úgy döntött a Fővárosi Közgyűlés, hogy felkéri a főpolgármestert, folytasson tárgyalásokat a Magyar Olimpiai Bizottsággal és a magyar kormánnyal annak tisztázása érdekében, hogy a megszűnt nemzeti egységre tekintettel van-e értelme Budapest 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai rendezésre vonatkozó pályázatát fenntartani.

Összefogás és egység nélkül nincs esély arra, hogy Budapest elnyerhesse a 2024-es olimpia megrendezését - jelentette ki Fürjes Balázs, a budapesti olimpiai pályázat vezetője a közgyűlés ülésén. Úgy fogalmazott: az olimpiai pályázat egységben indult – ha ez nem lett volna, akkor lett volna szükség népszavazásra –, soha ilyen közel nem volt hozzánk a világverseny, mint most, „Budapest lehetett volna az új Barcelona". Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a közgyűlés előtt tartott felszólalásában arról beszélt: az olimpiai pályázat kapcsán most az a kérdés, hogy az egység felbomlása után „fel tudunk-e állni a sérülés után". Együtt küzdöttünk, felkészültünk, minden adott volt a sikerre, de a végső megmérettetés előtt megsérültünk – jegyezte meg.Tarlós István főpolgármester a napirend vita végén, zárszavában elmondta: 2008-2009-ben sokkal rosszabb volt a város és a BKV pénzügyi helyzete, mint ma, ehhez képest abban az időszakban „a jelenlegi ellenzéki garnitúra derékhada" nyilatkozataiban, valamint a közgyűlés döntéseivel támogatta a budapesti olimpiarendezést.  A főpolgármester hosszan idézte elődje, Demszky Gábor számos olimpiapárti nyilatkozatát, miszerint az olimpiarendezés „vissza nem térő lehetőség lenne a fővárosnak és az országnak", „a Főváros jó pályázatot tud beadni", „az olimpiarendezés óriási kiugrási lehetőség", „az olimpia ugyanolyan esélyt jelent a városnak, mint az uniós támogatások". A főpolgármester azt is mondta: furcsállja, hogy miután a Momentum Mozgalom azt a népszavazási kérdést tette fel, hogy vonják vissza az olimpiai pályázatot, most azt kezdi követelni, hogy vissza ne merjék azt vonni. Tarlós István azt is megjegyezte: nem a Momentum Mozgalmat kell hibáztatni, hanem az álláspontjukat megváltoztató ellenzéki pártokat.

Az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a budapesti 4-es metró beruházásáról szóló jelentéséhez kapcsolódóan korrupciót vizsgáló munkacsoport létrehozásáról döntött a Fővárosi Közgyűlés, a testületnek május 31-ig kell elkészítenie jelentését. A metrókorrupciót vizsgáló munkacsoport feladata annak kiderítése, hogy kik szerepelnek a metródossziéban, továbbá kik a felelősök és hová kerülhettek az eltűnt pénzek. A javaslatot 27 igen szavazattal, egyhangúlag fogadták el.

Az öttagú testületnek tagja Budafok-Tétény polgármestere, Karsay Ferenc is, aki a Fővárosi Közgyűlés Költségvetési Bizottságának általános alelnöki tisztségét is ellátja. 

Forrás:http://budapest.hu/Lapok/2017/fovarosi-kozgyules-elfogadtak-a-koltsegvetest.aspx

Karsay Ferenc polgármester felszólalása a Fővárosi Közgyülésben az olimpiai pályázat kapcsán: