Ugrás a tartalomra

Elhunyt Fodor Tamás

2022. szeptember 22. csütörtök
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy visszaadta a lelkét teremtőjének Fodor Tamás zeneművész, katolikus énekes dalszerző, a Weiner Leó Katolikus Iskola tanára.
Elhunyt Fodor Tamás

Fodor Tamás számos budapesti zenei együttes, köztük a Budapesti Fesztiválzenekar, az Intermoduláció Kamaraegyütes, az Orfeó Kamarazenekar és a Concerto Armonico kamarazenekar egykori tagja, 1997 és 2001 között a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar koncertmestere volt. Profi hegedűművész és amatőr dalszerző gitáros volt, akinek dalait a keresztény könnyűzenei színtéren a Só együttes előadásában ismerhette meg a hazai közönség.

A képzett muzsikus lelkes támogatója volt minden olyan programnak és eseménynek, amely a keresztény könnyűzenét igényesebbé teheti. Az apostagi Ladik Fesztivál állandó résztvevőjeként az általa szerzett találkozó-himnuszt idén is elénekelte az újraindult „ladikosok” nagy örömére. A Katolikus Zenei Tábor keresztény könnyűzenei képzésének állandó tanáraként mindent elkövetett azért, hogy a keresztény könnyűzene stílusában alkotó fiatalok fejlődését elősegítse.

A Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium szeptemberben liturgikus könnyűzenei képzést indított, amelynek szakmai vezetője Fodor Tamás volt.

A Fodor család birtokába jutott polgári villa és a benne megálmodott kamarazenei és irodalmi szalon (Vojnovich–Huszár-villa) adta a késztetést, hogy rendszeres nyilvános fellépéseket vállalva megalakuljon a Fodor Kamaraegyüttes. A Fodor Kamaraegyüttes magját a Fodor család tagjai alkotják. Az elmúlt több mint húsz év alatt amellett, hogy a kerület egyik meghatározó zenei együttesévé váltak, számos koncertet adtak Budapesten, az ország különböző pontjain és külföldön.

Tamást mindenki egy jólelkű és jószívű barátnak tartotta, akire mindig lehetett számítani.

Nyugodjék békében!

Őszinte részvétünket fejezzük ki a gyászoló családnak, osztozunk fájdalmukban!