Ugrás a tartalomra

Elhunyt Máthé Erzsi

2023. május 11. csütörtök
95 éves korában elhunyt Máthé Erzsi színművész, a Nemzet Színésze, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Elhunyt Máthé Erzsi

Talán kevesen tudják, hogy Máthé Erzsi Budafokon született Mertz Erzsi néven.

Családjával nagy szegénységben nőtt fel, és a kerületünkben található egyik barlanglakásban éltek.

Sváb családból származott, ezért a később kapott lakásukat a második világháború után elvették, és kitelepítették őket.

Máthé Erzsi a nehéz gyerekkori éveknek tudta be, hogy maga is kemény nő lett, védekezésből a hangját is megkeményítette, így jött létre fantasztikus orgánuma.

1949-ben Major Tamás mondta neki, hogy Mertz Erzsi néven nem lehet színésznő, ekkor változtatta a nevét Máthé Erzsire.

Máthé Erzsi mindent el tudott játszani: volt cseléd, királynő, szobalány, komika vagy parasztasszony is.

Rendkívül sokoldalú művész volt, vígjátékokban és komédiákban is nagyszerűen érvényesült, akárcsak drámai hangvételű előadásokban.

Máthé Erzsit május 8-án, álmában érte a halál.

Részvétünket fejezzük ki a gyászoló családnak.

Fotó: Nándorfi Máté