Ugrás a tartalomra

Elkezdődött a Kerület Napja Budafok-Tétényben, Budapest 22. kerületében

2017. június 21. szerda
Idén első alkalommal tartják meg a település ünnepét. Délelőtt leleplezték az óriás gyümölcskompozíciót a kerület új budafoki közösségi terén, a Piactéren.
Elkezdődött a Kerület Napja Budafok-Tétényben, Budapest 22. kerületében

Új látványosságot avattak a budafoki Piactéren. „A szőlőfürt meg a többiek” című műalkotás Csobán András kerületi művész munkája, aki nem csak a szépségre törekedett a gyümölcsöket ábrázoló szoborcsoport készítésénél, hanem arra is, hogy az elkészült alkotást fizikailag is testközelbe hozza a Piactéren közlekedőkhöz. Így olyan kompozíció született, amelyhez  hozzá szabad érni, sőt le is ülhetnek rá.

„A piactér otthonossá tétele a célunk. Az alkotás jó találkozóhely, ami interaktív, kapcsolatba kerülhetünk vele, szelfizhető, birtokba vehető” – mondta Németh Zoltán alpolgármester a szobor leleplezése előtt. Hozzátette, a szoborban megjelenik a történelmünk is, hiszen a szőlőfürt kapcsolódik Budafok-Tétény múltjához, jelenéhez és a jövőjére is utal. A szobor „felavatása” nem sokáig váratott magára, hiszen a téren összegyűlt gyerekek gyorsan birtokba is vették. Az ünnepségen részt vett Szabolcs Attila országyűlési képviselő, a kerület volt polgármestere is.

A Nádasdy Iskola Ifjúsági Big Bandjének minikoncertjével és Németh Zoltán alpolgármester ünnepi köszöntőjével kezdődött az egész napos budafok-tétényi programsorozat. Zajlik az egésznapos kerületi „kincskeresés”, azaz a település több pontját érintő geocaching, volt helytörténeti séta, szakavatott idegenvezetéssel, délután tehetségkutató verseny és „A kerület erős embere” vetélkedő is lesz, valamint rendhagyó helytörténeti előadás. A délelőtt folyamán Zugmann Péter alpolgármester vezetésével elindult geocaching verseny eredményhirdetése este fél héttől lesz a Piactéren. Délután többszáz meghívott jelenlétében, a kerület művelődési központjában, a Klauzál Házban adják át a kerület díjait, a többi között a Kerület vállalkozója és a Kerület díszpolgára elismerést.

Érdemes kilátogatni a Piactérre is, ahol napközben lehet még jelentkezni a Kerület Erős Embere versenyre, meghallgathatják az érdeklődők Garbóci László előadását a legendás dél-budai vendéglőkről, de hip-hop táncosok és ifjú zenei tehetségek produkcióját is megnézhetik, ha kilátogatnak a Budafoki Szomszédok Piaca előtti térre. 19 órától a 22. születésnapját ünneplő Madarak zenekar teremt majd jó hangulatot. Az este egyik fénypontja lesz 20 órakor, amikor a kerületi BMTE és a BMTE II. csapata színpadra lép, hogy átvegyék a bajnoki címért járó érmeiket az MLSZ képviselőitől.

Ünnepeljék minél többen a budafoki Piactéren, a Kerület napját!