Hírek

Új, tágasabb helyszínen a 24 órás felnőtt háziorvosi ügyelet
A Káldor Adolf Szakrendelő helyett a Nagytétényi út 287. szám alatt fogadják a betegeket az orvosi ügyeleten. A rendelés 2021. február 17-én, szerda este 20.00 órától kezdi meg működését, és változatlanul az alábbi telefonszámon hívható: 06/1-229-1758.
2021-02-17

A Káldor Adolf Szakrendelő épületét több mint 55 évvel ezelőtt tervezték és építették, akkor 14 szakrendeléssel indult a betegellátás. Jelenleg 22 szakmával dolgoznak, gyakorlatilag többszörösen kinőtték az épületet. Fizikai korlátaikat a teljeskörű felújítással sem lehetett átlépni. Az ügyelet régóta nagyon szűkösen dolgozott a földszinti helyiségekben, így az ügyeletet ellátó cég – közel 20 éve az Inter-Ambulance Zrt. - saját döntése alapján nagyobb, korszerű ellátást lehetővé tevő ingatlant keresett.

A munkálatok 2020 júliusában kezdődtek és 6 hónap alatt sikerült átalakítani egy régi lakást Nagytétényben, nem messze a Szelmann Háztól. 

Az új telephely azért is megfelelő, mert könnyen megközelíthető, emellett pedig elérhető távolságban patika is található, ráadásul a CT állomás is a környékre költözik a közeljövőben.

A kerületi önkormányzat kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a háziorvosok korrekt körülmények között lássák el a betegeiket. A 24 órás ügyelet komoly kiadást jelent az önkormányzatnak, hiszen a NEAK finanszírozás erre a területre igen csekély, így kevés bevonható forrás maradt egy önálló építkezésre. Ezért is volt előnyös, hogy a szolgáltató saját erőből tudta megvalósítani a beruházást.

A korábbi Ügyelet helyiségeibe a Szakrendelő tervei szerint, az Önkormányzattal egyeztetve új funkcióval is bővülhetne a szakrendelői szolgáltatás. Mivel Szakrendelőnket oltópontként jelölték ki, a tömeges oltási szakaszban elképzelhető, hogy egyes rendelőket átmenetileg az oltási tevékenységre kell felszabadítanunk, így a biztonságos és zökkenőmentes betegellátás érdekében a felszabadult helyiségekbe költöznének egyes rendelések erre az időszakra. Továbbá a korábbi igényeknek megfelelően a megüresedett helyiségek használatával lehetőség nyílik a gyógytorna-szolgáltatás bővítésére is a későbbiekben, de kereslet mutatkozik piaci ultrahang szolgáltatás indítására is.

Az év második felében, az Egészséges Budapestért Program keretében, a kerület hiánypótló szolgáltatásaként fogászati panorámaröntgen-készülék beszerzését ütemezzük be. A telepítéshez szükséges feltételek és a sugárvédelem kialakítását követően az üzembe helyezés is megtörténik.

„A XXII. kerület egészségügyi szempontból egy újabb pólussal gazdagodott , ahova a segítségre szorulók 24 órában fordulhatnak. Korszerű, európai színvonalú szolgáltatást nyújt a kerület lakossága számára, és remélhetőleg mindenki megelégedésére fog szolgálni.”- mondta Karsay Ferenc polgármester az új ügyeleti épület bejárásán.

Fotó: Horváth Tamás

 

Kapcsolódó képgaléria: