A lakók döntöttek - elmarad az Arany János-lakótelepi futókör építése
2020. október 15. csütörtök
A lakossággal való hosszas egyeztetés után a futókör építésének elnapolásáról döntöttek.
Az Arany János-lakótelepen élők jelentős része kezdeményezte a futókör megépítését, erre reagálva az önkormányzat társadalmi egyeztetés keretén belül kívánta felmérni az ott lakók pontos igényeit. A fejlesztés ötletét, az önkormányzat vezetése felé tolmácsoló Krieger Krisztina és Németh Zoltán képviselők vállalták, hogy segítik a lakossági vélemények begyűjtését.
A felmérés eredménye megmutatta, hogy közel azonos számú támogató és ellenző vélemény érkezett a fejlesztéssel kapcsolatban, ezért Karsay Ferenc polgármester a lakótelep területi képviselőjét, Tóth Endrét kérte fel, hogy folytasson további egyeztetéseket a lakossággal a futókőr létrehozásáról, hiszen a körzetet ő képviseli, a lakossági igényekkel neki kell a leginkább tisztában lennie. A képviselő tájékoztatója szerint is közel azonos számban támogatják és ellenzik a projekt megvalósulását. Az önkormányzatnak fontos, hogy olyan fejlesztések valósuljanak meg, melyet a jelentős többség támogat, ennek alapján most nem épül meg az Arany János-lakótelepi futókör.
A fejlesztés további egyeztetésének koordinálására a polgármester Tóth Endre képviselőt kéri fel. Ígérete szerint, amennyiben a jelentős többség a futókör építését szeretné, újrakezdik a projekt megvalósítását.
🐶 EBÖSSZEÍRÁS 2026
Minden kerületi kutyát be kell jelenteni!
Budafok-Tétény Önkormányzata ebösszeírást tart. Az adatszolgáltatás minden kutyatartó számára kötelező!
Sütiket használunk a böngészési élmény javítására, a tartalom megjelenítésére, valamint forgalmunk elemzésére. További információk: Adatvédelem
Hozzájárulás személyre szabása
Sütiket használunk a hatékony navigálás és bizonyos funkciók végrehajtása érdekében. Az alábbiakban az egyes hozzájárulási kategóriák alatt részletes információkat talál az összes sütiről. A "Szükséges" kategóriába sorolt sütik az Ön böngészőjében tárolódnak, mivel elengedhetetlenek az oldal alapvető funkcióinak biztosításához. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni, hogyan használja ezt a webhelyet, tárolja a preferenciáit, és biztosítsa az Ön számára releváns tartalmat és hirdetéseket. Ezeket a sütiket csak az Ön előzetes hozzájárulásával tárolja a böngészője. Dönthet úgy, hogy engedélyezi vagy letiltja némelyik vagy mindegyik sütit, de néhányuk letiltása hatással lehet a böngészési élményére.
Szükséges
Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez. Ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem, vagy hibásan jelenhetnek meg.
A szükséges sütik döntő fontosságúak a weboldal alapvető funkciói szempontjából, és a weboldal ezek nélkül nem fog megfelelően működni. Ezek a sütik nem tárolnak személyazonosításra alkalmas adatokat.
Funkcionális, teljesítmény
A funkcionális sütik segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, például a weboldal tartalmának megosztásában a közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtésében és más, harmadik féltől származó funkciókban.
E sütik feladata a felhasználói élmény javítása. Észlelik, és tárolják például, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, vagy az Ön által korábban megadott, és tárolni kért adatait: például automatikus bejelentkezés, a választott nyelv, a szövegméretben, betűtípusban vagy a honlap egyéb testre szabható elemében Ön által végrehajtott felhasználói változtatások. Ezek a „sütik” nem követik nyomon az Ön más weboldalakon folytatott tevékenységét. Az általuk gyűjtött információkban lehetnek azonban személyes azonosító adatok, amelyeket Ön megosztott.
Analitika
Analitikai sütiket használnak annak megértésére, hogy a látogatók hogyan lépnek kapcsolatba a weboldallal. Ezek a cookie-k segítséget nyújtanak a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalmi forrásról stb.
Ezek segítenek abban, hogy megkülönböztessük a weboldal látogatóit, és adatokat gyűjtsünk arról, hogy a látogatók hogyan viselkednek a weboldalon. Ezekkel a „sütikkel” biztosítjuk például, hogy a weboldal az Ön által kért esetekben megjegyezze a bejelentkezést. Ezek nem gyűjtenek Önt azonosítani képes információkat, az adatokat összesítve és névtelenül tárolják. ( pl: Google Tag Manager)
Hirdetés
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat személyre szabott hirdetésekkel juttassák el a korábban meglátogatott oldalak alapján, és elemezzék a hirdetési kampány hatékonyságát.
Célzott vagy reklám „sütik”: Ezek segítségével a weboldalak az Ön érdeklődési körének leginkább megfelelő információt (marketing) tudnak nyújtani. Ehhez az Ön kifejezett belegyezése szükséges. Ezek a sütik részletes információkat gyűjtenek böngészési szokásairól.