Elment a nagy nevettető
Ritkán lehet találkozni manapság sajnos olyan művelt, sokoldalú és intelligens emberekkel, akik ráadásul még igen szellemesek is. Még ritkábban olyanokkal, akik tudják, hogy mi a különbség a szellemesség és a humor között, így ez utóbbi olcsóbb változatát csak olykor-olykor engedik meg maguknak, amikor nem sértenek meg vele senkit.
Ilyen ember volt Hanczár János, kerületünk egykori sajtófőnöke, aki nemcsak újságíró, de kiváló író is volt egyben, és nem utolsósorban kenyere volt a tiszta beszéd. A tollforgatás mellett magas szinten értett a beszédtechnikához is, ezt pedig oktatta a média számos jeles képviselőjének. A főszervezője, kitalálója volt a Magyar nyelv napja rendezvénysorozatnak. Hanczár János (Hancúr Janó, ahogyan néha viccesen önmagát nevezte) humorista is volt, és ehhez is kiválóan értett, jókat nevettünk a tréfáin az értekezleteken, a közös munka során. Egykor remek oktatással foglalkozó újságírója volt a Magyar Nemzetnek (előtte a Napi Magyarországnak, az Új Magyarországnak). Számos humoreszket írt a tévének, többek között, az Uborka című műsornak. De írt komoly könyveket is, például a pozsonyi csatáról, nagy szívfájdalma volt hogy erről nem készült történelmi filmeposz az elmúlt évtizedek alatt.
Legutóbbi műve, a Szerelem a Gulág árnyékában édesanyja és nagybátyja felesége naplóinak felhasználásával született. Elvtársak! Annyi! címmel írt politikai pamflet kötetet is, amelyben, a szavaival élve, arra próbált rámutatni, hogy „lerobbant kommunisták, félresikerült álszónokok, megélhetési politikusok, lelki hármas tanulók, más szóval pancserek hálózzák be az országot”.
Számos Murphy-könyvet is ő jegyzett szerzőként. Ő találta ki az úgynevezett fordított Murphy-alaptörvényt: Ami megjavulhat, az meg is javul. Ezzel az optimizmussal vonult be a kórházba is, hitt benne, hogy meggyógyul. A család barátainak tudomása szerint koronavírusos beteg lett. Sokan vártuk vissza, de ez a visszatérés már nem sikerült. Hatvanhat évesen ragadta el a halál. Isten nyugosztaljon, János!
(H. GY.)
