Emlékeim Imre bácsiról - Karsay Ferenc polgármester gondolatai
Mintakövetők vagyunk, életünk első perceitől keressük, ki az, akit követhetünk. Felnőttként is fontos, hogy legyen, akire fel tudunk nézni, akire példaként tekinthetünk. Imre bácsi ilyen volt sokunk számára. Csodálatraméltó, ahogy élt, ahogy alakítani, építeni tudta a körülötte lévő közösséget a KÖZ érdekében. A sors ajándéka, hogy életem során lehetőségem volt néhány olyan habitusú emberrel találkozni, mint amilyen Ő is volt. Mindig nyugodt, kiegyensúlyozott, aki bízik magában, a körülötte lévő emberekben és ettől igazán boldog ember. Imre bácsi ilyen volt. Szerintem nem történhet nagyobb dolog egy ember életében, mint hogy idáig eljusson, megérje azt, hogy a tervei megvalósulnak. Sok munkára, szerencsére és egyéb külső tényezőre is szükség van ehhez. Imre bácsinál – úgy gondolom – a siker titka az istenhitében volt. Az Úr mindenkit szeret, de reménykedünk benne, hogy azokra egy kicsit fénylőbben süt a nap, akik megérdemlik. Ő megérdemelte. Valószínűleg ezért is sütött mindig a nap, ha egy rendezvényen jelen volt.
Aki ismerte, úgy érezte, hogy Imre bácsi az idők kezdete óta ott volt a Baross Gábor-telepen. Bárkit, aki újonnan érkezett, házigazdaként fogadott. Nem tudom felidézni megismerkedésünk pillanatát, olyan természetesen került az életembe és én az övébe. Jól emlékszem a történeteire. Az egyik ahhoz a helyhez kötődik, ahol sokszor találkoztunk vele, ahol olyan otthonosan érezte magát: a Baross-telepi Jézus szíve templomhoz. Sokat mesélt arról, hogy ennek a felépítését milyen sok akadály nehezítette. Elmesélte, hogy ő is ment falat rakni mint kőművessegéd. Édesapja kőművesmester volt, aki a barossi házak jelentős részét építette, mellette dolgozott. Erre vezethető vissza, hogy később építészmérnök lett. Imre bácsi a templom oldalfalain ült, és rakta a köveket fel a magasba. Így építette jelképesen, már gyerekként is a barossi közösséget, amelyben születése óta élt, amellyel együtt létezett. Mindenkihez tudott a saját nyelvén szólni, mindenki tudott azonosulni céljaival. Aki emberekkel dolgozik, tudja, mennyi erőfeszítést igényel az emberek meggyőzése, az esetleges ellenérzések leküzdése terveink elfogadtatása, megvalósítása során. Imre bácsinak nem volt ilyen gondja. Az ok egyszerű: nem volt ellenállás. Titka, hogy Ő mindenkit szeretett, válogatás nélkül. Stílusában, megnyilvánulásaiban egyszerű volt, közvetlen. Olyan volt ez, mint a nagy művész egyszerűsége. Egy jó színész, ha elmond egy verset, egyszerű, világos és érthető. Lehet, ha ugyanazt elolvasod, mindez már nem tűnik olyan egyértelműnek. Az ő egyszerűsége, közvetlensége nagyon alapos és szerteágazó tájékozottságot, felkészültséget és – ami a legfontosabb – szeretetet foglalt magába. Létrehozta azt a közösséget, ami ezután is működni fog, mert Ő figyel bennünket onnan fentről… Olyan közösséget hozott létre, amely biztos alapokon nyugszik.
Emlékezetes marad az utolsó találkozás, a 96. születésnapi köszöntése. A sors ajándéka volt ez a pillanat és az, hogy mindvégig szellemileg frissen, aktívan volt jelen közöttünk. Hálás vagyok, hogy örömöt szerezhettünk neki azzal, hogy róla neveztük el az általa újjáélesztett Baross Gábor-telepi Polgári Kör felújított székházát.
Annyira rá jellemző fordulat volt, amikor elnézést kért tőlünk, az Őt ünneplőktől, hogy betegsége miatt, tolókocsiban ülve, csak háttal a közönségnek tudja megköszönni azt a sok jót, amit kapott… Ez is olyan Imre bácsis volt... Óvjon az Isten odafenn is, Imre bácsi, és vigyázz ránk továbbra is Barosson!
Pelikán Imre temetése 2016. január 28-án csütörtökön 13 órától lesz a Budafoki temetőben.
