Emlékezés a kitelepített svábokra

A kitelepített kerületi svábokról emlékeztek meg a hagyományoknak megfelelően január 19-én a Nagytétényi Sváb Emlékhelynél és a Szelmann Házban.

A Nagytétényi Polgári Kör és a Német Nemzetiségi Önkormányzat a magyarországi németek kiűzetésének 80. évfordulója alkalmából tartott koszorúzást a Nagytétényi Sváb Emlékhelynél, ahol megjelentek az önkormányzat vezetői és képviselői, köztük Karsay Ferenc polgármester, Csiszár Zsuzsanna, Bakos Miklós, Kocsondi Márk, Pajin Bálint és Staudt Máté képviselők, valamint a kerület civil szervezeteinek képviselői is. Az emlékezés virágainak elhelyezését követően a rendezvény folytatódott a Szelmann Ház nagytermében, ahol a Nagytétényi Polgári Kör újonnan megválasztott elnöke, Baranyai Márta köszöntötte a megjelenteket.

– 1946. január 19-én hagyta el Magyarországot az első vonatszerelvény, amely az elüldözött német honfitársainkat szállította Németországba a kollektív bűnösség elve alapján. Rájuk emlékezünk ma. Azokra, akik elveszítették családi és baráti kapcsolataikat, vagyonukat, hazájukat, hogy aztán a háború által elpusztított Németországban idegenként, emberfeletti küzdelemben álljanak talpra – emlékezett a polgári kör vezetője.

Ezt követően felcsendült a magyar Himnusz és a magyarországi németek himnusza is az Edelweiss kórus közreműködésével, majd Szabóné Wappler Marianna, a Német Nemzetiségi Önkormányzat alelnöke osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.

Ezután Karsay Ferenc polgármester mondta el beszédét, amelyben kiemelte: a nagytétényi svábok kitelepítésének tragédiájáról talán semmi sem szól hitelesebben, mint mindaz, ami az évről évre megrendezett közösségi megemlékezéseinken elhangzik. Ezek a szavak nem csupán a múltat idézik fel, hanem lelkiismeretünkhöz is szólnak. Fájóan aktuális egy korábban elhangzott megrendítő gondolat: „A velünk élő svábok helyett a rájuk emlékező emlékmű áll most itt mellettünk.” Ez a mondat egyszerre fejezi ki a veszteség nagyságát és az emlékezés kötelességét. Már a kortárs visszaemlékezések is egyértelműen tanúsítják, hogy Budapest és környéke sokat veszített a hazára találó és gyökeret verő, a környezetét szorgalmasan építő német ajkú lakosság kényszerű távozásával. Nem csupán házakat hagytak maguk mögött, hanem közösségeket, hagyományokat, munkát és értéket, amelyek évtizedeken át formálták településünk arculatát. Az elhurcolás nemcsak otthonokat, hanem sorsokat is kitépett a helyükből. Családok szakadtak szét, életek törtek meg, és sebek keletkeztek, amelyek generációkon át nem gyógyultak be. Az 1950-es és az 1980-as évek között Nagytétényben is kialakult az úgynevezett „csendes tudás”, sokan tudtak a kitelepítésről, de nem beszéltek, nem beszélhettek róla. A hallgatás falai mögött ott lapult a félelem, a fájdalom és az igazságtalanság emléke. Ma már tudjuk, az emlékezés felelősség. Felelősség azért, hogy a hallgatás helyett kimondjuk az igazságot. Felelősség azért, hogy az igazságtalanság helyett az emberséget adjuk tovább, és felelősség azért is, hogy a jövő nemzedékei ne csak az emlékművet lássák, hanem értsék is mindazt, amit jelképez. Emlékezzünk ma együtt tisztelettel, együttérzéssel és alázattal, mert az emlékezés nem a múlt fogsága, hanem a jövő iránti kötelességünk is – mondta a kerület vezetője.

A megemlékezés befejező részében levetítették Sós Ágnes filmrendező Tiszta sváb című megrendítő filmjét, majd beszélgettek az alkotóval.

Temesi László