Ugrás a tartalomra

Emlékezés Tétény hős huszárára

2023. március 21. kedd
A Nagytétényi Polgári Kör Zámbelly Lajos emléktáblájánál ünnepelt
Emlékezés Tétény hős huszárára

Fúvósmuzsika és dobpergés fogadta Nagytétényben a Zambelli Lajos utcába érkezőket március 15-én. A nagy létszámban összegyűlt kerületieket – köztük Szőke Lajos plébánost, Karsay Ferenc polgármestert, Németh Zsolt országgyűlési képviselőt, Szabolcs Attila és Hajas Ervin korábbi polgármestereket, Dankóné Hegedűs Jolán alpolgármestert, Szilvásiné Ikládi Eszter rendőr századost – a Zambelli Lajos utca 17/A ház falán 1973-ban elhelyezett emléktáblánál Lászlóné Varga Éva, a Nagytétényi Polgári Kör elnöke köszöntötte.

A Zámbelly Lajos huszárezredes tiszteletére és a tétényi csata emlékére rendezett, koszorúzással egybekötött ünnepségen a jelenlévők a Budafoki Fúvósegylet zenészeinek kíséretével elénekelték a Himnuszt.

– 1948/49 egy egész korszakot jelképez. Olyan kort, amelyben Himnuszunk, Szózatunk és zászlónk piros-fehér-zöld színe született, melyben országunk fővárosa Budapest lett, és gyönyörű magyar nyelvünk hivatalossá vált. Ezt adta nekünk 1848 tavasza – hangsúlyozta ünnepi beszédében Monostoriné Szeleczky Gabriella, a Baross Gábor Általános Iskola történelemtanára, aki ezután március 15-ről beszélt, majd bemutatta az életének utolsó éveit Nagytétényben töltő Ludwig Zámbelli von Bibersheim, azaz Zámbelly Lajos honvéd huszárezredest, aki 1849. január 3-án részese volt a tétényi ütközetnek is. A megemlékezésen a nagytétényi Napocska óvoda gyerekei felidézték a huszárok korát, Csonka Botond (Kolonics iskola) a Nemzeti dalt, Kinizsi Ottó színművész pedig Petőfi Föltámadott a tenger című költeményét mondta el. A megemlékezés koszorúzással zárult.

Tamás Angéla