Ugrás a tartalomra

Emlékkoncert Cziffra Györgynek

2022. január 03. hétfő
Száz évvel ezelőtt született az egykor Nagytétényben élő művész
Emlékkoncert Cziffra Györgynek

Emlékkoncertet tartottak november 28-án, vasárnap Cziffra György születésének 100. évfordulója alkalmából a művészről elnevezett Cziffra György Nagytétényi Közösségi Színtérben. A hangversenyen Várnagy Andrea és lánya, Farkas Lili zongorázott, műsorvezetőként Becze Szilvia működött közre. Németh Zsolt, kerületünk országgyűlési képviselője meggyújtotta az adventi koszorú első gyertyáját, majd köszöntötte a vendégeket. Beszédében hangsúlyozta: „Élete – mint megannyi zseninek – kihívásokkal és megpróbáltatásokkal teli volt. Tehetségét csak a legnagyobb nehézségek árán tudta kibontakoztatni. Csodagyerek, bárzongorista, hadifogoly, zongoravirtuóz, ünnepelt sztár, fiatal tehetségek mentora – csak pár szó, ami Cziffra György életét jellemezte.”

Cziffra György 1921-ben, Budapesten látta meg a napvilágot. Tehetségét cimbalomművész édesapja ismerte fel. Már ötéves korában cirkuszban zongorázott. Dohnányi Ernő mentorálásával nyolcévesen került be a Zeneakadémiára.

A II. világháborúban szovjet fogságba került, majd munkatáborba. 1946-tól ismét itthon, bárokban, kiskocsmákban és eszpresszókban lépett fel. A pesti éjszakai élet ünnepelt zongoristája lett.

Ferenczy György, a Zeneakadémia zongoraprofesszora figyelt fel a művészre és irányította a komolyzene felé, és ismét felvették a Zeneakadémiára.

1956. október 22-én az Erkel Színházban játszotta el Bartók 2. zongoraversenyét, amelyet a közönség kitörő lelkesedéssel fogadott. Cziffra még ebben az évben családjával együtt Franciaországba emigrált.

Ezután pedig már mindenki megismerte a művész nevét, világraszóló sikereket ért el. Karrierje csúcsán alapítványt hozott létre a fiatalok támogatására.

Cziffra György 1968-ban francia állampolgár lett, 1993-ban megkapta a francia Becsületrend tiszti fokozatát is, de mindig magyarnak vallotta magát.

Cziffra György életében meghatározó helyszín volt Budafok-Tétény. 1956-os emigrálásáig évekig élt a Bálvány u. 25. szám alatti kis családi házban feleségével és kisfiukkal.

Budafok-Tétény önkormányzata évek óta ápolja a művész emlékét, Balázs János zongoraművésszel, a Cziffra György Fesztivál művészeti vezetőjével elsők között rendeztek emlékkoncerteket, valamint a kezdetektől bekapcsolódtak a fesztivál programjaiba is.

A nagy sikerű koncert végén a közönség állva tapsolva ünnepelte a művészeket.

(VH)