Ugrás a tartalomra

„Ez a közösség páratlan”

2025. július 08. kedd
Budafoki kosarasok értékelték a mozgalmas idényüket
„Ez a közösség páratlan”

Noha nem jutott vissza a férfikosárlabda NB I piros csoportjába a Budafok, de a felnőttek edzője, Károly Máté, és az utánpótlástréner, Balog István is jó szívvel tekint vissza a mögöttünk hagyott idényre. A szezonértékelés mellett bepillantást nyerhetünk a klub mindennapjaiba is.

– Mik voltak az előzetes célok 2024 nyarán, az idény előtt?

Károly Máté (K. M.): – A felnőttcsapattal a szezon elején úgy terveztük, hogy jó lenne versenyben lenni a feljutásért a zöld csoportból a piros csoportba („harmadosztályból a másodikba”). Azonban már látszott a szezon elején, hogy sérülések miatt ez lehetetlen lesz…Volt olyan játékos, aki gyakorlatilag az egész szezont kiülte, így már nem volt realitása annak, hogy elérjük ezt a célt. Hazai pályán így is majdnem mindenkit legyőztünk, de idegenben nem voltunk jók.

– Áttérve az utánpótlásra, ott hogyan futottak neki az idénynek?

Balog István (B. I.): – Az utánpótlásban kimondott cél volt, hogy legyünk az országos főtábla környékén. Ezt a csapatok maradéktalanul teljesítették. A gyerekek nagyon szépen fejlődtek, a serdülők például 90 pont környéki dobott átlaggal büszkélkedhetnek. A magasabb korosztályokból elkezdtük a játékosok beépítését az U21-es csapatba, majd a Máté vezette felnőttekhez. A klubnak a saját filozófiája, hogy egy budafoki fiatalnak ne kelljen ahhoz máshova elmennie, hogy NB I-ben játszhasson.

K. M.: – Az egyik játékosunkat, Lucey Ciaránt ugyanakkor egy „másodosztályú”, de nagy terveket szövögető együttes elvitte Budafokról, de erre nagyon büszkék vagyunk, hiszen az utánpótlásunk lényege az is, hogy minél magasabb szintre juttassuk a kosarasainkat.

– Az utánpótlásban a MAFC hogyan jön a képbe?

B. I.: – A szövetség alapvető filozófiája, hogy a budapesti klubokat szétosztják a fővárosi akadémiák között, és a dél-budai régióban mi a MAFC-hoz tartozunk. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a 12-13 éves tehetségeinket, akikben benne van a magasabb szint, a MAFC-nak kölcsönadjuk. Jelen pillanatban több mint hat játékosunk játszik ott. Az együttműködés másik vetülete, hogy mi is kapunk tőlük játékosokat, olyanokat, akik például periférián kívül kerültek. Ha pedig a finanszírozásunkat nézzük, ez úgy áll össze, hogy az önkormányzattól az utánpótlás-nevelésért kapunk támogatást, de lényegében a TAO-nak köszönhetjük a fennmaradásunkat – ez nem csak Budafokon van így.

– Tehát gyakorlatilag a MAFC a legjobbakat elviszi?

B. I.: – Igen, de ezt szívesen engedjük, mert a legfontosabb a gyerekek fejlődése.

– Rengeteg szállal kötődnek Budafokhoz, mi az, ami máig itt tartja önöket?

K. M.: – István kollégám Ferencz Gábor elnökünkkel 1999 környékén vette át az egyesületet, én pedig itt kezdtem el játszani. Túlzás nélkül mondom, ami Budafokon megy, amilyen bizalom, összhang van, az páratlan. Lassan 30 éve együtt dolgozunk, ismerjük egymást, megbízunk egymásban. Voltam külföldön is, de mindig visszatértem ehhez a közösséghez.

B. I.: – Nem tagadom, én is kaptam ajánlatokat, de a lokálpatriotizmus engem is itt tartott. Mátét csak megerősíteni tudom, nem találtam a saját klubunknál jobb szerveződést, amelyik ilyen jó hangulatban, hatékonysággal működne ezzel az anyagi kerettel. Gyakorlatilag a fiatal edzőink a saját játékosainkból kerülnek ki, a fiatalok pedig könnyen tanulnak tőlük. Számos példa van arra, hogy korábbi játékosaink a lelátóról figyelik a csapatot.

– Mik a kilátások a következő idényre?

K. M.: – A cél egyértelműen az, hogy feljussunk. Az első egyenes ágon, a második rájátszás során érhetjük ezt el. A tavalyi tapasztalatok alapján orvosolni kell a problémákat, főként a sok sérülést, illetve a mélyítést. Jelen pillanatban is zajlanak az egyeztetések az augusztusi felkészülés előtt.

(Perlai Bálint)

Süti tájékoztató Süti beállítások Sütik törlése