Ezüst a világbajnokságon
Molnár Dóra, a Budafóka SE úszója a 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként, 18 évesen eddigi karrierje csúcsára ért, amikor december 12-én a Duna Arénában szívet melengető versenyzéssel részt vállalt a staféta világbajnoki ezüstérmében a rövid pályás világbajnokságon. A sportoló még sohasem volt a felnőtteknél világbajnoki ezüstérmes.
Nemcsak a decemberi budapesti rövid pályás úszó-világbajnokság, hanem talán az egész 2024-es esztendő fénypontja volt, legalábbis a sportban, a magyar női 4x200 méteres gyorsváltó szereplése a budapesti rövid pályás úszó-világbajnokságon. Benne kerületünk büszkeségével, Molnár Dórával. A három tizennyolc és egy húszéves lány alkotta staféta második helyen végzett a hatalmas világcsúcsot repesztő amerikai kvartett mögött, és versenyzésével annyira elnyerte a publikum tiszteletét és szeretetét (beleértve az újságírókat is), hogy az Év sportolója választáson bekerült a nem klasszikus csapatok versenyében az első három közé.
A 7:33,39 perces idő csaknem hat másodperccel jobb a 2014-es dohai világbajnokságon úszott régi országos csúcsnál (7:39,21), amit akkor a csúcsformában lévő Hosszú Katinka, Lapás Boglárka, Verrasztó Evelyn és Jakabos Zsuzsanna úszott. Mostantól Pádár Nikolett, Ugrai Panna, Molnár Dóra és Ábrahám Minna tartja az új magyar csúcsot, világbajnoki ezüstérmesként.
Pádár Niki, Molnár Dóra és Ábrahám Minna Lilla hosszú évek óta úszik együtt ebben a váltóban, szinte kisgyermekkoruk óta, különböző korosztályos világversenyeken, a maga 20 évével „matuzsálem” Ugrai Panna pedig idén csatlakozott hozzájuk.
A célba érkezés után szóba került a világ- vagy az olimpiai aranyérem, amire Dóra rávágta: „Álmodozni lehet, nem?”
Majd értékelte is a teljesítményüket. – Hihetetlen, amit véghezvittünk, nem tudom felfogni, nem tudom, mikor fogom tudni felfogni, mindjárt megint folynak a könnyeim, már tíz zsepi van a zsebemben. Hihetetlenül büszke vagyok az egész csapatra, és nagyon köszönjük az összes szurkolónak, aki izgult értünk – mondta a kiváló budafoki sportoló.
(Ch. Gáll András)