Ugrás a tartalomra

Fáklyás séta Budafokon

2023. január 24. kedd
Ismét betlehemes felvonulást tartottak karácsony előtt
Fáklyás séta Budafokon

A negyedik adventi gyertya meggyújtása előtt, a sok évre visszatekintő hagyománynak megfelelően Budafok-Tétény önkormányzata betlehemes fáklyás sétára és ünnepi műsorra hívta meg a kerület lakóit.

Aznap esőre állt az idő, így a Savoyai Jenő tér helyett a Szent Lipót-plébániatemplom szolgált az első program helyszínéül. A Rózsakerti Baptista Közösség Pillangó óvodájába járó gyerekek kedves műsora és Halász Attila baptista lelkész köszöntése után a megjelentek égő fáklyákkal a kezükben követték a fúvósokat a Budafoki Református Templomhoz, ahol a Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium gyermekkórusa lépett fel. „Jézus az Isten Báránya” – idézte Szász Lajos református lelkipásztor Keresztelő János második tanúságát az Evangélium Szent János-könyvéből, majd útjára bocsátotta a séta résztvevőit. A következő állomás a Budafoki Evangélikus Templom volt, ahol a Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola Csilingelő Gyermekkórusának műsora előtt a kisebb-nagyobb gyerekek nagy érdeklődést mutatva szaladtak a kertben felépített betlehemi jászolhoz. Útközben annyian csatlakoztak a menethez, hogy a fáklyát tartók mellett még mások is a templom falain kívül rekedtek, így nem hallgathatták meg Hokker Zsolt lelkész ünnepi gondolatait.
A fáklyás felvonulás befejező állomásán, a Budafoki Szomszédok Piaca előtti téren Karsay Ferenc polgármester Pilinszky János soraival köszöntötte a jelenlévőket: „Advent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni azután, ami a miénk…”
A költő gondolatait folytatva a valódi értékekről, családról, szeretetről és az összefogás erejéről beszélt, majd megosztotta a hallgatósággal a negyedik gyertya jelentését.
– Minden gyertya, minden adventi vasárnap üzen nekünk. A negyedik gyertya a béke és a szeretet szimbóluma, amelyekre a mostani időkben még inkább szükségünk van. Tegyünk azért, hogy a ma meggyújtott fények az év minden napján tovább égjenek! – mondta beszédében a polgármester, és meggyújtotta a koszorú negyedik gyertyáját a betlehemi lánggal. Kocsis Tamás szervezőlelkész adventi gondolatai és az áldás után a betlehemi séta az Iszkiri együttes ünnepváró, családi koncertjével zárult, amely alatt az önkormányzat forró teával, forralt borral, pogácsával és naptárral kedveskedett a kerület lakóinak.
Tamás Angéla