Ugrás a tartalomra

Fehér rózsa a kerületi pedagógusoknak

2019. június 10. hétfő
Köszöntötték a tanárokat és óvodapedagógusokat a Klauzál Házban
Fehér rózsa a kerületi pedagógusoknak

Fehér rózsával és köszöntéssel fogadták a kerület tanárait, tanítóit és a XXII. Kerületi Egyesített Óvoda dolgozóit május 31-én a Klauzál Házban. Délelőtt Budafok-Tétény iskoláiból érkeztek a vendégek a pedagógusnapra, a kora esti órákban pedig az óvodák dolgozóit ünnepelték.

A megjelenteket mindkét rendezvényen Németh Zoltán alpolgármester köszöntötte, aki beszédében a gyermekeket, a pedagógiai munka, azon belül is a nevelés jelentőségét, szépségét, valamint a pedagógusokra háruló felelősséget emelte ki.

– Nem lehet más a célunk, mint az, hogy a gyerekek egészségben, boldogságban, motiváltan, kíváncsiságukat megőrizve, a világba vetett hittel nőhessenek fel, és a diákok az iskola elvégzése után minden fontos tudást megszerezve léphessenek át a felnőttkorba. Biztos, hogy az önök életében is volt egy „óvó néni”, egy vagy több tanító, tanár, esetleg felnőtt, aki nagy hatást gyakorolt az életükre, jóra biztatott, segített abban, hogy a világot érdekesnek, az embereket jónak tartsák, és akire jó szívvel emlékeznek vissza, akit a mai napig emlegetnek. A gyermekeink számára önök lehetnek azok! – mondta az alpolgármester.

Karsay Ferenc polgármester, aki más irányú hivatalos elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni az idei pedagógusnapon, videoüzenetben köszöntötte kollégáit.
A délelőtti programra Kémenes Örs, a Hugonnay Vilma Általános Iskola nyolcadik osztályos tanulója két saját költeménnyel, a Nádasdy Táncegyüttes pedig táncbemutatóval készült. A végzős diák szerényen, ám mégis irigylésre méltó magabiztossággal mozgott a színpadon, miközben beavatta a közönséget a Zátony és a Mikor először találkoztunk című versek megszületésének körülményeibe is. A Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola felnőtt „növendékei” a tőlük megszokott, magas színvonalú műsorral kedveskedtek, amelyet két erdélyi tánccal zártak.

Az esti ünnepségen, ahol a televíziós-szerkesztő Pachmann Péter a Hogyan teremtette a Jóisten az óvónőt című humoros írással kedveskedett a közönségnek, és a Kis Nádasdy Néptánccsoport műsora biztosította a további szórakozást, kerületünk több elöljárója is megjelent. A pedagógusnap alkalmából név szerint köszöntötték a nyugdíjba vonuló, valamint a hosszabb ideje, illetve a 2018/2019-es nevelési évben kiemelkedő munkát végző óvodai dolgozókat, külön kiemelve nyugdíjba vonulása kapcsán Horváthné Fűkő Zsuzsannát, a kerületi Egyesített Óvoda vezetőjét.

Számára kollégái is tartogattak meglepetést: Hegedűs Endre Kossuth-díjas zongoraművész és felesége, Hegedűs Katalin előadásában Debussy- és Mozart-dallamok csendültek fel, míg Kovács Barbara óvónő verseit egyik munkatársa, illetve kezükben egy-egy csokor virággal az óvodások mondták el, majd megajándékozták egy, a pálya legszebb pillanatait megörökítő fotókönyvvel. Horváthné Fűkő Zsuzsanna köszönetet mondott a fenntartó önkormányzatnak és kollégáinak, majd A szeretet himnuszával elbúcsúzott óvodáitól.

(Tamás Angéla)