Ugrás a tartalomra

Fél évszázados a Mocorgó Tagbölcsőde

2022. október 28. péntek
Ötvenedik születésnapját ünnepelte a kerületi intézmény a Vöröskereszt utcában
Fél évszázados a Mocorgó Tagbölcsőde

Nagy volt a nyüzsgés október harmadik hétvégéjén a Vöröskereszt utca 13-as szám alatt, a Mocorgó Tagbölcsőde az 50. születésnapját ünnepelte. A rendezvény házigazdája Csepeliné Faragó-Tóth Gabriella, a Budafok-Tétény Egyesített Bölcsőde intézményvezetője volt, aki az esemény elején köszöntötte a résztvevőket: Karsay Ferenc polgármestert, Dankóné Hegedűs Jolán alpolgármestert, régi és jelenlegi dolgozókat, meghívott vendégeket.

A kerület polgármestere köszönetet mondott az elmúlt 50 év dolgozóinak, majd elmondta, hogy számára a legfontosabb a gyermekeink, unokáink biztonságának megteremtése. Ünnepi beszédében kitért arra is, hogy az elmúlt három év válságos időszaka mindenkit nehezen érint, azonban az intézmény jelene és jövője biztosított; mind kormányzati, mind önkormányzati szinten arra törekednek, hogy az itt dolgozó kollégák, a gyermekeiket a bölcsődére bízó családok és maguk a gyermekek is biztonságban lehessenek.

Az ünnepségen a régmúltból sok emlék és izgalmas élmény került a felszínre, a kezdetekről, az indulás nehézségeiről és az összefogás erejéről az egykori intézményvezető, Szabó-Németh Lászlóné (Ilonka néni) mesélt a résztvevőknek. A múltra való közös emlékezés után a jelenről Eisner Ágnes, a mostani bölcsődevezető beszélt. Elmondta, hogy a régiektől átvéve olyan értékek mezsgyéjén folytatják töretlenül munkájukat, mint a tisztelet, a jóság, a megbecsülés és az örömszerzés. A bölcsőde dolgozóinak a mottója: „játék, mozgás és tanulás”, a legfőbb céljuk, hogy széppé és varázslatossá szervezzék a gyermekek mindennapjait. Eisner Ágnes beszélt arról is, hogy intézményük nagy hangsúlyt fektet a környezeti és fenntarthatóságra nevelésre, idén el is nyerték a Madárbarát kert címet.

Az eseményre az intézmény gondozói rövid műsorral is készültek, egy verset szavaltak el arról, hogy milyen is az élet náluk, a bölcsődében. A rendezvény második részében Steigervald Krisztián a generációk közötti különbségekről tartott izgalmas előadást.

A Mocorgó Tagbölcsőde a kerület legkisebb és legidősebb bölcsődéje is egyben; 1972-ben 40 férőhellyel nyitotta meg kapuit, ma 54 gyermeket tudnak ellátni.

(Venczel Halnalka)